Közélet

Azért verte halálra anyját, mert túlságosan szerette

Az abonyi gyilkosság olyan brutális volt, hogy még a nyomozókat is megdöbbentette.

Lezárult a vizsgálat az abonyi anyagyilkos ügyében. A 2013 februárjában történt eset példátlan a magyar kriminalisztika történetében, ugyanis a tettes túlzott szeretete és ragaszkodása ­miatt végzett anyjával – írja a Blikk. A közelben lakók elmondása szerint a nő pszichésen sérült volt, és gyakran fogyasztott alkoholt is.

„Rózsinak lett egy udvarlója, akihez néha eljárt. Ferenccel végre egy kicsit boldog lehetett, a gyilkosság napján is nála volt” – mesélte a Blikknek a család egyik ismerőse, aki hozzátette: a lánya féltékeny volt a férfire, attól tartott, ha anyja kapcsolatot kezd, vele kevesebbet foglalkozik majd és osztoznia kell szeretetén.

Az asszony később ért haza, mint azt gyermekének ígérte, emiatt rontott neki lánya. Az áldozatnak kiestek a fogai, eltört az orra, kettétörtek a csigolyái úgy, hogy a gerincveleje is megsérült, elhasadt a szegycsontja, és több bordáját is szétzúzta a megvadult nő. Testén gyakorlatilag nem volt olyan felület, amit ne borítottak volna véraláfutások és kék-zöld foltok. A rendőrök megállapították, hogy a gyilkos kezdetben puszta kézzel ütötte az anyját, később egy fadarabbal, majd a fapapucsával, végül pedig egy sodrófával.

A 35 éves nő ellen tavaly decemberben emeltek vádat, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik