Közélet

Édességért áldozta fel megélhetését

Élete legnagyobb hibáját egy szelet csokiért követte el.

Bár az eset részletei csak most kerültek nyilvánosságra, az iowai Robert McKevitt még tavaly ősszel szembesült egy roppant bosszantó helyzettel: a csokiautomatának adott egy dollárt, azonban nem kapott cserébe semmit, az áhított Twix beragadt.

Lemondó nyugalommal megduplázta a tétet és a gépnek felkínált még egy zöldhasút, azonban ezzel sem érte el a kívánt eredményt, hiszen immáron két szelet csoki akadt fenn az automata fémspirálján. A frusztráció ezen fokán fizikai erőszakkal próbálkozott, ütötte és lökdöste az irigy masinát, de az megmakacsolta magát.

Ekkor eszébe jutott, hogy egy raktárban dolgozik, ráadásul van egy szolgálati targoncája is, úgyhogy azzal esett neki az ördögi szerkezetnek. Felemelte, majd leejtette a csokiautomatát – méghozzá hatszor. Jutalma egyből három szelet csoki volt, cserébe öt nappal később kirúgták, ráadásul a viselkedése miatt a bíróság a munkanélküli segélyt is megtagadta tőle.

A férfi egyébként másképp emlékszik a történtekre. Elmondása szerint a targoncába csak azért pattant be, hogy a gépet finoman visszategye a helyére, mivel előtte olyan erővel ütötte-vágta, hogy az elmozdult a faltól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik