Közélet

Rendőrök lepik el Budapest bulinegyedét

Igazoltatás, kocsi-és ruházatátvizsgálás – erre számíthatnak azok, akik az V., a VI. vagy a VII. kerületben mulatnának péntek éjjel.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya péntek estétől szombat hajnalig a főváros három kerületére. Az akció este 9 órakor indul és egészen másnap, hajnali 4-ig tart. Azok számíthatnak több egyenruhásra, akik az V., a VI. vagy a VII. kerületetben fordulnak meg a szóban forgó időben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint a cél „ a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése”. Az akcióban résztvevő egyenruhások igazoltatnak majd, és ruházat- valamint kocsiátvizsgálásra is számítani lehet.

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása – ígérik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik