Közélet

Tizennyolc évet kapott a kislányát fejbe lövő abonyi férfi

A férfi azért ölte meg kislányát, hogy bosszút álljon feleségén. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be.

Tizennyolc év börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék eső fokon lszerdán azt a férfit, aki 2012 augusztusában fejbe lőtte kislányát abonyi házukban, majd magával is megpróbált végezni. Szegedi Gyöngyvér büntetőtanácsa a 45 éves apát előre kitervelten, aljas indokból, 14. életévét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben találta bűnösnek. A vádlottat emellett tíz évre eltiltották a közügyektől is.

Az ügyben négy hónap alatt született ítélet. És bár azt a kezdetektől tudni lehetett, hogy a férfi azért végzett kislányával, hogy bosszút álljon feleségén, aki válni akart tőle, a  vádirat ismertetésekor számos egyéb részletre is fény derült.

Válni akart és vinni a gyereket

A párnak 2002-ben született közös gyermeke, akivel 2007-ben költöztek Abonyba. A házaspár viszonya nem volt felhőtlen, az asszony már 2008-ban véget akart vetni a kapcsolatnak, de akkor még együtt maradtak.

2012-ben viszont az asszonynak már egy másik férfival volt kapcsolata, ám ezt férje nem tudta. A nő már ügyvédet is felkeresett és konkrét lépéseket tett, hogy elválhasson. Úgy tervezte, közös gyermekük vele marad az abonyi házban.

Augusztus elején közölte férjével, hogy különválnak útjaik. A férfi ezt nem akarta. Ezután többször is utalt arra, hogy nem is kell elválniuk, mert „majd a sors elválasztja őket”.

Kislánya szerette őt

A vádlott viszonya a lányával egyébként kifejezetten jó volt, a kislány szerette az édesapját, sok időt töltöttek együtt, mivel az asszony ápolónőként dolgozott, ügyeleti rendszerben.

Az apa úgy döntött, úgy áll bosszút a válás miatt, hogy megöli közös gyermeküket, az akkor 10 éves Kiarát, majd magával is végez. Ehhez egy korábban megszerzett gáz-riasztópisztolyt alakított át úgy, hogy éles lőszerrel is lehessen használni.

Kétszer lőtt

Augusztus 26-án a délutáni órákban a felsége dolgozni ment, így a vádlott és a lány maradtak otthon. Ezt az alkalmat használta ki. Úgy tervezte, megöli a gyereket majd magával is végez. Éjszaka ölte meg az alvó lányt, mellé feküdt és közelről fejbe lőtte. Mivel az első lövéstől nem halt meg, újratöltötte a pisztolyt, a fegyvert Kiara homlokához szegezte és ismét tüzet nyitott.

Miután a kislány belehalt sérüléseibe, maga ellen fordította a gyilkos fegyvert és lőtt. Az ágyról a földre esett, majd a fürdőszobába ment, ahol a hajnali órákban a munkából hazaérkező felesége talált rá. Az asszony értesítette a mentőket.

Másodfokon folytatódik

A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, részbeni beismerését, megbánó magatartását és kisebb nyomatékkal az öngyilkossági kísérletét és jelentős mérvű rokkantságát.

Súlyosító körülményként értékelte viszont a gyilkossághoz használt eszköz különös veszélyességét, azt, hogy a vádlott oltalomra szoruló személy, közeli hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt, illetve súlyosító körülményként értékelte a cselekmény erkölcsileg különösen elítélendő voltát.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbez

Ajánlott videó

Olvasói sztorik