Közélet

Horogkeresztet vágtak a homlokába, facebookos komment miatt

A tinédzserek órákon át kínozták társukat. Félmeztelenre vetkőztették, légpuskával többször meglőtték és arra kényszerítették, hogy macskaürüléket egyen.

“Egész egyszerűen nem fogták fel, hogy törvényt sértenek, és sokkolta őket, mekkora bajba kerültek” – írta a KATU televízió az amerikai Portland városában élő négy fiatatról, akik még a veterán rendőröket is sokkoló kínzásnak vetettek alá egy 16 éve fiút. Az áldozatot egy 15 éves lány szex és drogok ígéretével csábította magával egy hátsó kertben álló fészerbe, ahol már várta őket a lány három társa – 14, 15 és 17 éves fiúk – akik azonnal nekiestek a csapdába csalt Dustin Murrainnak.

A fiút először hátulról fejen ütötték egy feszítővassal, majd félmeztelenre vetkőztették és légpuskával kézfejen, hason és ágyékon lőtte a 15 éves Blue Christian Kalmbach, majd egy tapétavágóval horogkeresztet – illetve a vádiratban szereplő hivatalos leírás szerint „szvasztika alakú jelet” – vágott a fiú homlokába. Valamint a légpuskával a kezében arra kényszerítette, hogy macskaürüléket egyen – közölte az Oregonian.

A 16 éves áldozat több órán át tartó kínzás után szabadult csak meg támadóitól, miután elengedték, hogy egy gördeszkát és drogot hozzon nekik. A fiú azonban egy közeli autószerelő-műhelybe menekült, ahol azonnal jelentették az esetet a rendőrségen. A négy támadót az áldozat vallomása alapján letartóztatták.

A fiatalok a rendőröknek elmondták, hogy egy nappal korábban tervezték el a fiú elleni támadást, mert a kamasz a Facebookon „lebuzizta” egyiküket. A KATU televízió értesülései szerint a tinik semmi megbánást nem tanúsítottak, és nem gondolták volna, hogy ilyen nagy dolog lesz az esetből. „Sokkolta őket, hogy milyen nagy bajba kerültek” – közölte a KATU egyik forrása, akinek elmondása szerint a fiatalok nem fogták fel, hogy törvénysértő, amit művelnek.

A tinédzserek ellen emberrablás és testi sértés vádjával indítottak eljárást. A legfiatalabb kivételével – akinek sorsáról kiskorúak bírósága dönt – mindannyian úgy állnak majd bíróság elé, mintha nagykorúak lennének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik