Közélet

Benzinnel locsolták le a megerőszakolt nőt

Az amerikai asszonyt egy buliból rabolták el, majd a három fiatal egy elhagyatott gyártelepen megerőszakolta, és megpróbálta felgyújtani.

A három elkövetőt letartóztatta a rendőrség, akik közül az egyik huszonnyolc éves, a másik kettő pedig mindössze huszonhárom éves. Az egyik elkövető egy buliból a fegyverével arra kényszerítette az áldozatot, hogy a kocsijába üljön, majd két másik férfi is a kocsiba ült – írja a New York Daily News.

A három elkövető. Súlyos büntetésre számíthatnak
Kép: NYDailyNews

A harminchat éves asszonyt egy elhagyatott raktárépület területére vitték, ahol megerőszakolták őt, majd lelocsolták benzinnel és meggyújtották. A nőnek azonban sikerült elmenekülnie, de közben többször is rálőttek. A vérző és súlyos égési sérüléseket szenvedett áldozatot egy közeli kórházban megoperálták, már túl van az életveszélyen.

Az eset még az év elején történt, a három elkövető ellen a napokban emeltek vádat, ha bűnösnek találják őket, súlyos börtönbüntetésre számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik