Közélet

Saját nővérét rabolta ki a szalkszentmártoni útonálló

Lelökte a rokont a bicikliről, még az iratait is elvitte.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi február 10-én, este tíz után a kerékpárral hazafelé tartó nővére elé ugrott és a kerékpárral együtt fellökte azért, hogy ellophassa az értékeit. A földre kerülő sértett már nem tudott védekezni, így a férfi ellopta tőle a táskáját a személyes irataival, mobiltelefonjával és 120 ezer forint készpénzzel együtt. Ezután a rabló elmenekült a helyszínről  – számol be a baon.hu.

A férfit a kunszentmiklósi rendőrök a gyors és sikeres felderítés eredményeként már néhány órával a rablás után, február 11-én, hajnali fél kettő körül elfogták és őrizetbe vették.

Az ügyészség szerint az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatása azért indokolt, mert tartani kell attól, hogy a bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettségének mértéke miatt szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne. Mivel a gyanúsított a saját testvérét rabolta ki, fennáll a veszélye annak is, hogy tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik