Közélet

Robbanás történt Újpesten

Egy sérültet vittek el a mentők a Rév utcából.

Kisebb robbanás történt pénteken kora hajnalban Budapesten a IV. kerületi Rév utcában egy elhagyott iparterületen.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője az MTI-nek elmondta: az első felderítés alapján az elhagyott területen lévő, mintegy 1000 négyzetméteres, kétszintes üzemcsarnok első emeletén, egy 50 négyzetméteres részben történt kisebb robbanás.

A helyszínről egy sérült férfit a mentők a kórházba szállítottak, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A robbanás okát vizsgálják – tette hozzá.

Évente 2-3000 lehetséges bumm

Ennyiszer riasztják a tűzszerészeket az utóbbi 40 évben átlagban a tűzszerészeket, számolt utána a 444.hu. Az építkezések területén mindig megvan a veszélye, hogy egy-egy II. világháborús kései meglepetésre bukkanunk jó 70 évvel a békekötések után. A viszonylag állandó számot az is indokolja, hogy ma már mélyebbre „lelátunk” a fémkeresőkkel, mint korábban, ezért az igazán mélyen rejtőző robbanó szerkezetekre is rálelünk. Aki bombára vagy bombagyanús szerkezetre lesz figyelmes kapálás közben, a legfontosabb, hogy ne nyúljon hozzá, hanem hívja ki a tűzszerészeket a 06-1 4109790-es számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik