A 77 ember lemészárlásáért elítélt férfi a január 29-én keltezett, s most kitudódott levelében tizenkét pontban foglalta össze a büntetése körülményeinek javításával kapcsolatban megfogalmazott követeléseit.
Az egyik legfontosabb pont, hogy a rendelkezésére bocsátott Playstation 2 játékkonzolt cseréljék le az újabb típusú Playstation 3-ra, amelyhez ő maga akar felnőtteknek szóló játékokat választani. “A többi rab játszhat a felnőtteknek szóló programokkal is, nekem csak kevésbé érdekes, gyerekek számára készített játékaim vannak” – írta a 35 éves szélsőjobboldali terrorista.
Emellett “fájdalmasan” kemény irodai székét egy fotelre vagy egy szófára, írógépét pedig egy személyi számítógépre kívánja cseréltetni. Breivik ezeken felül a rendelkezésére álló heti 300 koronás (11 ezer forintos) keret megkétszerezését, a séta lehetővé tételét, valamint a külvilággal való kapcsolattartás lehetőségeinek szélesítését akarja elérni.
“A pokolba küldtek engem, nem fogom sokáig túlélni, megölnek engem” – írta a börtönhatóságoknak küldött levelében. “Ha meghalok, Európa összes szélsőjobboldali radikálisa tudni fogja, kik kínoztak halálra. Ennek rövid távon is lehetnek következményei bizonyos egyénekre nézve, azonban hosszabb távon is, amikor Norvégiában újfent fasiszta rezsim fog uralkodni 13-40 év múlva” – figyelmeztetett a magát “politikai fogolynak” tekintő férfi.
A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breiviket 21 évi börtönbüntetésre ítélték, miután az oslói kormányszékház közelében 2011-ben autóba rejtett pokolgépet robbantott, majd Utoya szigetén gépfegyverrel mészárolt le táborozó fiatalokat.