Közélet

Újra megúszta a börtönt a kamasz, mert egy elkényeztetett gazdag

A 16 éves fiú négy embert ölt meg részegen vezetve, de nem kell börtönbe mennie, mert "szülei gazdagságának az áldozata".

Az amerikai közvélemény hatalmas felháborodással reagált arra – az olvasóink körében is felzúdulással fogadott – tavaly decemberi hírre, hogy egy texasi bíróság megkímélte a börtöntől a 16 éves Ethan Couch-ot, aki négy embert gázolt halálra egy részegen okozott balesetben. Az embereknél az verte ki a biztosítékot, hogy azért kapott csak tíz év próbaidőt, mert az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint a bíró elfogadta a védelem érvelését, hogy az elkényeztetett gyerek szülei gazdagságának az áldozata, és nem börtönre, hanem terápiára van szüksége.

Miután az esetet felkapta a sajtó, az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, letöltendő börtönbüntetést kérve a 16 éves fiúra. A bíróság azonban hajthatatlan maradt. Szerdán újra csak tíz év próbaidőre ítélték egy, a nyilvánosság kizárásával zajlott tárgyaláson Ethan Couch-ot, akit kötelező terápiára küldtek, ahol a remény szerint ki fogják gyógyítani a „jólétkórból” (affluenza), amit az első tárgyaláson a védelem számára tanúskodó pszichológus hozott fel, mint enyhítő körülményt. Az ügyvédek szerint a gazdag szülők a felelősek, akik elkényeztették a gyereket, aki mindig mindent megkapott, szabadjára volt eresztve, és úgy nőtt fel, hogy a pénz megóvja a következményektől.

A mostani tárgyalás kapcsán a fiú ügyvédje kikelt a média ellen, amiért a „jólétkóros” érvelésre koncentráltak, és az esetről szóló beszámolók nem vették figyelembe az érvelés több elemét, és a sajtó kiforgatta az igazságot. Az ügyészek erre reagálva „álszentnek” nevezték az ügyvéd szavait, emlékeztetve arra, hogy pont a védelem hozta fel a “jólétkórt”, arra gondolva, hogy segíteni fog a fiú felmentésében, és most, hogy ez a közfelháborodás formájában visszaütött rájuk, már visszakoznának.

A rendőrség grafikája a balesetről
Fotó:WFAA

Mint arról még decemberben beszámoltunk, Ethan Couch a bíróság előtt beismerte, hogy ő vezette a kisteherautót június 15-én, amikor a jármű egy texasi országúton nekicsapódott egy defektes gumival az út szélén álló járműbe, elcsapva az autó közelében álló embereket. Couch az eset idején részeg volt – barátaival a baleset előtt alkoholt loptak egy boltból.

A 16 éves fiú ráadásul jóval gyorsabban hajtott a megengedett sebességnél. Nagyjából 100-zal, miközben csak hatvannal mehetett volna. A helyi rendőrség a baleset idején közölte: csoda, hogy csak négyen haltak meg, hiszen a Couch vezette kisteherautóban nyolcan utaztak, közülük ketten a platón, és senki sem volt bekötve. A balesetnek kilenc sérültje volt, közülük ketten súlyos állapotba kerültek.

free polls

Ajánlott videó

Olvasói sztorik