Közélet

Négy embert ölt meg, de kiengedték, mert gazdag

volán (volán, )
volán (volán, )

A 16 éves fiú részegen okozott halálos balesetet. Húsz évet kaphatott volna, de próbaidőre szabadlábra került. Azért, mert gazdag.

És az nem csak feltételezés, hogy a texasi tinédzser szülei vagyonának köszönheti, hogy nem kell éveket eltöltenie egy börtönben. Maga a bíró indokolta ezzel a kedden hozott ítéletet, amellyel megkímélte a börtöntől a 16 éves fiút. A bíró ugyanis elfogadta a védelem érvelését, hogy az elkényeztetett gyerek szülei gazdagságának az áldozata, és nem börtönre, hanem terápiára van szüksége – jelentette a helyi sajtó.

Ethan Couch pár nappal korábban a bíróság előtt beismerte, hogy ő vezette a kisteherautót június 15-én, amikor a jármű egy texasi országúton nekicsapódott egy defektes gumival az út szélén álló járműbe, elcsapva az autó közelében álló embereket. Couch az eset idején részeg volt – barátaival a baleset előtt alkoholt loptak egy boltból.

A rendőrség grafikája a balesetről
Fotó:WFAA

A 16 éves fiú ráadásul jóval gyorsabban hajtott a megengedett sebességnél. Nagyjából 100-al, miközben csak hatvannal mehetett volna. A helyi rendőrség a baleset idején közölte: csoda, hogy csak négyen haltak meg, hiszen a Couch vezette kisteherautóban nyolcan utaztak, közülük ketten a platón, és senki sem volt bekötve. A balesetnek kilenc sérültje volt, közülük ketten súlyos állapotba kerültek.

A halálos gázolás ügyében kedden hozott ítéletet a fiatalkorúak bírósága. Az ittasan elkövetett emberöléssel vádolt fiúra az ügyészség húsz évig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte, de a bíróság végül nem küldte rácsok mögé a fiatalt. A bíró ugyanis elfogadta a védelem érvelését, hogy a 16 éves fiú a „jólétkór” (affluenza) áldozata. Az ügyvédek szerint a gazdag szülők a felelősek, akik elkényeztették a gyereket, aki mindig mindent megkapott, szabadjára volt eresztve és úgy nőtt fel, hogy a pénz megóvja a következményektől.

Őket ölte meg a gazdagsága miatt a börtönt megúszó 16 éves fiú
Fotó: WFAA

A fiút most tíz év próbaidőre ítélték, és – bár a bíró erről még nem hozott végső döntést – egy kaliforniai terápiás központba fog kerülni, amelynek majdnem félmillió dolláros költségeit a fiú apja fogja fizetni.

A szülők ellen egyébként már öt polgári pert indítottak az áldozatok rokonai, akik felháborodással reagáltak arra, hogy a gyereknek nem kell börtönbe vonulnia, és most sem tanulta meg, hogy a pénz nem óv meg a következményektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik