Közélet

Három rendőrt fejelt le egy házaspár

Börtönben kezdi házasságát egy orosz pár, akik közös életüket azzal kezdték, hogy megvertek három rendőrt.

A 24 éves férfi és a 23 éves nő első napját töltötte házasként az esküvő másnapján, amikor sikerült elérniük, hogy közös életük első másfél évét különböző börtönökben ülve kezdjék meg – jelentette a RIA Novosztyi. Az orosz hírügynökség beszámolója szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor az ifjú férj – részegen – kocsikázni indult egy bérelt autóval és nekiütközött egy buszmegállónak.

A férfi elszaladt a helyszínről, és a közelben elbújt. Rejtekhelyéről csak akkor jött elő, amikor a rendőrök elkezdték elvontatni az autót. A férfi megpróbálta erről lebeszélni a rend őreit, de nem járt sikerrel, így inkább ököllel próbálta jobb belátásra bírni őket. Ebben segítségére volt a felesége is, aki időközben megérkezett a helyszínre. Az ifjú házaspár a vád szerint többször megütött, rugdosott és lefejelt három rendőrt.

A balhénak végül az lett a vége, hogy letartóztatták őket, és hatóság elleni erőszak vádjával kellett bíróság elé állniuk, ahol másfél évig tartó börtönbüntetésre ítélték mindkettőjüket. A pár fellebbezni fog az ítélet ellen. Nevüket az orosz hatóságok nem hozták nyilvánosságra, csak az életkorukat közölték, valamint azt, hogy mindketten munkanélküliek, és van bűnözői múltjuk.

Mindenre képesek

Az orosz pár esküvői fotósorozata valószínűleg hasonló volt azokéhoz, akik ebben az elképesztő galériában láthatók. Az ízléstelenség és a bizarr humor, no meg ipari mennyiségű vodka hármas inspirálása tényleg eszméletlen végeredményt produkál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik