Közélet

Halálra ítélték a kannibál boszorkánymestert

Az indiai falu lakosai majdnem megkövezték, mikor észrevették, hogy mit művel.

Maga az eset még két éve történt, a nyugat-bengáli bíróság azonban csak most határozta el, hogy kihasználja az indiai büntetőjog viszonylag kivételes arzenálját és halálbüntetésre ítéli az önjelölt varázslót. Ezen a ponton szeretnénk mindenkit figyelmeztetni, hogy a férfi bűne gyomorforgató, a részletek pedig alkalmasak a nyugalom megzavarására.


Nagyobb térképre váltás

Az elkövető a Lakshmi Kanta Sarkar névre hallgat és saját bevallása szerint a hindu spiritualizmus egy mára már szinte kihalt, amúgy az 5.-9. században gyökerező válfajának követője. Ezen okkult vallás specialitása a fekete mágia – olyannyira, hogy a férfit és az anyját is leginkább erről ismerték a Kalakuri nevű falu lakói. A pletykák szerint egyebek mellett abból éltek, hogy boszorkánymesterségükkel vetettek véget a nem kívánt terhességeknek.

A falu népe tehát eltűrte jelenlétüket, azonban két évvel ezelőtt a férfi mindenkinél kiverte a biztosítékot: a temetőben összeeszkábált egy oltárt, és egy csecsemő levágott fejéből nyalogatta a csepegő vért. Hozzáértők szerint valamilyen okkult szertartásról van szó.

A Times of India akkori beszámolója szerint az elkövetőt a rendőrségnek kellett kimentenie, mivel a falu lakóin eluralkodott a lincshangulat és rendes kövezésbe kezdtek. A 17 szemtanúnak végül meg kellett elégednie azzal, hogy bíróság előtt vall a látottakról, a bíróság pedig kellően kivételesnek tartotta az esetet ahhoz, hogy a halálbüntetés mellett döntsön. A kivégzés helye és ideje egyelőre ismeretlen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik