A Mohácsi Járásbíróság 1 év börtönre ítélte mindkét debreceni férfit, akik decemberben rátámadtak Németh Imrére. Büntetésüket kimondottan hosszú időre, négy évre függesztették fel. Az ítélet kihirdetését követően a vádlottak három nap gondolkodási időt kértek, így az még nem jogerős.
A megtámadott férfi a Hír24-nek elmondta: december 4-én támadt rá a két férfi, amikor belépett az otthona melletti lépcsőházba. A támadók szó nélkül ütöttek, a mohácsi férfinak el is törték az orrát. Németh Imre védekezett, majd üldözni kezdte a támadókat. Közben sikerült a rendőröket is értesítenie, akik a segítségével elfogták a két debreceni támadót.
– Soha életemben nem jártam Debrecenben, és nem ismertem egyik támadót sem – szögezte le Németh. – Azt ők sem mondták egyszer sem, hogy személyes konfliktus lett volna köztünk, egyértelmű volt, hogy felbérelték őket.
Hogy ki, az a nyomozás során nem derült ki. Első körben az egyik vádlott saját testvérére vallott, mint kapcsolattartóra, de a nyomozás során nem találtak semmilyen bizonyítékot erre – mondta Németh. A megtámadott férfi elmondta azt is, később ezt a vallomását visszavonta a debreceni férfi, és azt mondta: Budapesten egy focimeccsen ment oda hozzá valaki, és tett ajánlatot. – Azt végül nem tudtam meg, hogy mekkora volt a fejpénzem, mennyit ért a testi épségem – mondta Németh.
A mohácsi férfit egyszer már megtámadták, 2009-ben. Akkor csuklyás alakok támadtak rá baseball ütővel, és össze is verték. Elmondása szerint, amikor végeztek, egyikük azt mondta: „Nagy a pofád, Imre!” Akkor a támadók sem lettek meg.
Németh Imrét sokan ismerik Mohácson, mivel minden nyilvános rendezvényen részt vesz, amelyen a város fideszes polgármestere is ott van. Németh ugyanis Szekó József leghangosabb ellenlábasa: minden lehetséges eseményen kifütyüli az elöljárót, a két férfi számos alkalommal fel is jelentette már egymást.