Közélet

Ételfutár tippjére öltek a békési rablógyilkosok

Az egyik támadó ütötte, fojtogatta a csaknem 90 éves bácsit, társai eközben feldúlták otthonát. Mindössze 2800 forintot zsákmányoltak.

Vádat emelt az ügyészség a gyulai rablógyilkosok ellen. A banda – egyebek mellett – halált okozó testi sértés és csoportos rablás miatt állhat hamarosan bíróság elé.

A Békés Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint az egyik helyi étterem futára adta a tippet egyik barátjának tavaly februárban, kit kéne kirabolniuk. A negyedrendű vádlott ismerte a 89 éves férfit, tudta, hogy egyedül él, nincs kutyája, nagyon rosszul lát és gyakorlatilag ki sem mozdul otthonról. Részletesen elmondta cinkosának, mit és hol találnak, például, hogy a kerítés alacsony, így könnyű átjutni rajta, vagy hogy a pénzt egy lehajtós szekrényben kell keresni.

Az elsőrendű vádlott segítségül hívta két barátját a rabláshoz. Éjjel csaptak le, átmásztak a kerítésen és befeszítették az ajtót. Miközben értékek után kutattak a házban, áldozatuk felébredt, ekkor egyikük – az elsőrendű vádlott –  legalább egyszer, nagy erővel fejbe verte az idős embert, aki a földre esett, és már nem tudott felállni. Támadója még ekkor sem hagyta békén, féltérdre ereszkedett és újabb ütéseket mért rá öklével, ráadásul fojtogatta is. Társai eközben felforgatták a házat.

A csaknem 90 éves áldozat három nappal később, a kórházban vesztette életét, fejsérülései olyan súlyosak voltak, hogy már az orvosok sem tudtak rajta segíteni. Mindössze 2800 forintért kellett meghalnia, a tettesek ugyanis ennyi pénzt zsákmányoltak otthonában. A házban egyébként több millió forintot rejtegetett a tulajdonos, ám ezt rablók nem találták meg.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a négy vádlott közül hárman büntetett előéletűek, közülük a legfiatalabb a támadáskor  mindössze 20 éves volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik