Közélet

Kokainozó politikus után nyomoznak

A Keleti Györgyi könyvében leírtak alapján indult nyomozás - írta a Magyar Nemzet. Az nem derül ki sem a cikkből, sem a könyvből, hogy jobboldali vagy baloldali politikusról van-e szó.

Az ellenzéki politikust nem nevezte meg a volt honvédelmi miniszter lánya, akit prostitúció elősegítése miatt felfüggesztett börtönre ítéltek Olaszországban. Az sem derült ki, hogy melyik időszakban volt ellenzéki politikus, a Fidesz vagy az MSZP-s kormányzás idején. Annyit írt róla könyvében, hogy

„Tudtam róla, hogy szereti az italt, a kokaint, hogy valaha férfiakkal is volt intim kapcsolata, hogy a fiatal és szép nők épp olyanok neki ,mint a kábítószer. De van valami, amit még a gyors kielégülésnél is jobban szeret: a pénz. Ha éppen nagyot kaszált egy üzleten, mindig meglátogatta valamelyik prostimat, szex előtt felszívott egy csík kokaint, és utána önkívületi állapotban volt velük”.

A lap keddi számában azt írták, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság az üggyel kapcsolatos kérdésükre annyit közölt: az V. kerületi Rendőrkapitányság kábítószer-birtoklás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

Keleti Györgyi még azt írta a politikus személyéről, hogy gyönyörű felesége van, további részleteket itt olvashat róla és kettejük viszonyáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik