Közélet

Fegyvert rántott egy üveg sör miatt

Rossz viccnek indult, lövöldözés lett a vége.

Az 51 éves Jose Estrada szombat délelőtt az úttest közelében rendezgette Palm Springs-i otthona kertjét, mikor egy kocsiban megjelent két huszonéves, akik mérhetetlenül humorosnak gondolták, hogy megdobják a férfit egy félig üres sörösüveggel.

Nagyon hülye vicc volt” – mesélték később a rendőröknek, azonban legrosszabb rémálmukban sem számítottak arra, ami ezek után következett.

A megtámadott férfi néhány perccel később egy kereszteződésben érte utol az elkövetőket, akiktől ugyan békésen kérdezte meg, hogy mivel érdemelte ki az üveget, haragját kifejezendő rájuk szegezett egy pisztolyt. A fiúk beletapostak a gázba és a KRESZ minden szabályát figyelmen kívül hagyva hanyatt-homlok menekültek.

Mikor azt hitték, hogy lerázták az ijesztő urat, egyikük otthona felé vették az irányt, azonban ismét összefutottak Mr. Estradával, aki – tekintettel arra, hogy kapott még egy sörösüveget és elmondása szerint azt hitte, el akarják ütni – keresztül lőtt a szélvédőn.

Szerencsére nem sérült meg senki, s bár az 51 éves férfinak volt fegyvertartási engedélye, a több mint helytelen használat miatt őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik