Közélet

Átment egy faaprítón, és túlélte

Ezzel a hihetetlenül hangzó történettel lepte meg a világot egy amerikai televízió. Hogy ez lehetetlen?

Korábban a témában:

„Tíz másodperc pokol volt Frank Arce számára, akinek meg kellett volna halnia, miután átment egy faaprítón” – írta a hírszolgáltatása miatt kapott Emmy-díjára nagyon büszke KATU televízió. De hiszen ez nem lehetséges, gondolná az ember, aki valaha is látott már faaprító gépet. Hogyan is élhetné túl valaki azt, hogy „átmegy” egy olyan gépen, amely apró darabokra vág nagy fadarabokat.

Pedig a tudósítás alapján pontosan ez történt a Washington államban található, Swanson Bark nevű cégénél, ahol kertekbe, talajtakarásra szánt faaprítékokat árulnak és készítenek. A televízió még interjút is készített a kórházban fekvő áldozattal, aki ugyan súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte, hogy átment egy faaprító gépen. A történet szerint Arce egy, a gépet megakasztó farönköt próbált kiszabadítani, és bent volt a leállított gépben, amikor egy kollégája beindította a KATU jellemzése szerint „hegyes tüskékkel és karmokkal” teli faaprítót, ami most a férfit kezdte el aprítani.

És túlélte, bár súlyos sérüléseket szenvedett. Eltört a medencecsontja, bokatörést szenvedett, megsérült a mája, lábtörése volt,  egész testét vágások borítják és több bordája is eltört. A beszámoló szerint több mint két hetet kell eltölteni a kórházban, és teli van fájdalomcsillapítókkal. Mindez persze szinte semmi, ha figyelembe vesszük, hogy átment egy faaprítón. Hiszen halottnak kellene lennie, igaz?

Kivéve, hogy – természetesen – Arce nem ment át egy faaprító gépen. A 23 éves férfi tényleg munkahelyi balesetet szenvedett, de nem úgy, ahogy azt a KATU szenzációs beszámolójából gondolnánk. A The Daily News Online nem kicsit pontosabb cikke egészen más képet fest. Persze maga a baleset így is szörnyű volt, és így is nagyon szerencsésnek érezheti magát, hogy túlélte.

A Daily News cikke szerint a munkás nem a faaprítóba esett bele, hanem egy olyan gépbe, amely a már felaprított fadarabokat adagolta szortírozásra egy futószalagra. Arce egy, a gépet megakasztó fadarabot próbált kiszabadítania az adagolótölcsérből, amikor a leállított gép valahogyan beindult, és a férfi belesett abba a szerkezetbe, amely az összetapadt faaprólékot forgó, karomszerű fémvillákkal lazítja fel és szedi szét az osztályozáshoz. Ezek a 15 centis fémvillák– ezt a Daily News kiemelte – lekerekítettek, és nem élesek és hegyesek.

Ugyanakkor így is hatalmas szerencse, hogy nem ölték meg a férfit, aki a majdnem két méterrel lejjebb lévő futószalagra zuhant. Arce a Daily Newsnak elmondta: ha nem lenne olyan vékony, amilyen, valószínűleg nem jött volna élve elő a gépből, amelynek karmai mély vágásokat ejtettek védősisakján.

De bármilyen vékony is, azt biztos nem élte volna túl, ha átmegy egy faaprító gépen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.