Közélet

Öngyilkos lett a novemberben eltűnt volt iskolaigazgató

A debreceni férfi tavaly pár nap után előkerült. A hajdupress.hu meg nem erősített információi szerint vonat elé ugrott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk a debreceni Tóth Árpád Gimnázium volt igazgatója tavaly november 18-án tűnt el. Másnap épségben megtalálták. A tanárként dolgozó férfi eltűnését azzal magyarázta, hogy időre volt szüksége, mint mondta “általam jól ismert erdőspusztai erdőket, tavakat, mezőket, gyermekkorom helyszíneit jártam végig. Hozzátette, hogy mikor letisztultak benne a további lépések, hazajment – számára – teljesen magától értetődő módon.

A hajdupress.hu nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy ő volt az a férfi, aki hétfő este Debrecen és Nagycsere között egy vonat elé vetette magát.

A család ezt a közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe:

„2014. január 27-én, hétfőn este, 42 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Szilágyi Szabolcs, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium volt igazgatója. A sajtóban ezzel kapcsolatban már megjelentek az első híradások és megérkeztek az első reagálások is. A gyászoló család ezúton szeretné megköszönni az együttérző hozzászólásokat mindenkinek, akár ismerték személyesen Szilágyi Szabolcsot, akár nem, egyúttal határozottan elutasítja mindazokat a megnyilvánulásokat, amelyek Szilágyi Szabolcs halálával kapcsolatban bármilyen találgatásokat, rosszindulatú megjegyzéseket tartalmaznak. Felhívjuk a sajtó képviselőit, a híreket olvasó közönséget, és minden jóérzésű embert, hogy tartsák tiszteletben a család érzéseit ezekben a nehéz órákban. Ezúton tudatjuk, hogy a család az emlékezés és a gyász napjait szűk körben szeretné megtartani, a továbbiakban pedig semmilyen formában nem kíván egyetlen sajtóorgánumnak sem nyilatkozni, valamint egyetlen hírre sem reagálni Szilágyi Szabolcs halálával kapcsolatban.”


Forrás: Facebook

A Debreceni Egyetem Brit Kultúra Tanszéke kedden este Facebook-oldalán közölte a szomorú hírt.

“Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szilágyi Szabolcs, volt fő állású, majd óraadó kollégánk, a TÁG volt igazgatója 2014. jan. 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik