Közélet

Csőtörés – Állt a víz a Budaörsin és az M1-M7 bevezetőn

csotores(960x640)(4).jpg (csőtörés, illusztráció, )
csotores(960x640)(4).jpg (csőtörés, illusztráció, )

Az úttestet csaknem húsz centiméternyi víz borította. A rendőrök terelték a forgalmat.

Víz tört fel hétfőn kora délután a Budaörsi úton, egy az út szélén álló oszlop alól – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Csaknem húsz centiméternyi víz borította az aszfaltot, ezért a Budaörsi utat lezárták.

A rendőrök a Budaörs irányából érkezőket visszafordították, a település felé haladó forgalmat pedig az Egér útra terelték. 

A víz továbbfolyt az M1-M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszára is, emiatt a 7. kilométerszelvénytől lezárták a belső sávot. A sztráda többi sávjában azonban zavartalanul haladhattak a közlekedők.

A Budapesti Közlekedési Központ a budaörsi megállók kiszolgálására – a 40-es, 240E buszok forgalmának helyreállásáig – betétjáratot indított, amely a Rupphegyi út kivételével minden, az előbbiekben felsorolt megállót – így a Madárhegyet, a Felsőhatár utcát, a Tulipán utcát, az Aradi utcát, a Templom teret, a Károly király utcát is –  érintette. A 40-es és a 240-es busz  pedig terelt útvonalon járt.

Negyed 4-kor újabb közleményben tudattták, megnyitották a Budaörsi utat, már minden sáv járható. A 40-es, és a 240E jelzésű autóbuszok is az eredeti útvonalon közlekednek.

 

Most épp mi a helyzet?

Az aktuális eseményeket ezen a linken követheti (UTV kamera, a centrum felé menő része az útszakasznak). Szerencsére nem ekkora csőtöréssel kell a vízműveknek megküzdeniük:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik