Közélet

Nem volt magányos Budapesten az ír gázoló

Tobin(960x640)(1).jpg (ír gázoló, tobin, )
Tobin(960x640)(1).jpg (ír gázoló, tobin, )

A magyar raboktól elkülönített Tobint felesége minden nap meglátogatta a Nagy Ignác utcai börtönben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, jövő szeptemberig biztosan börtönben marad a gázoló – ezt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közölte pénteken, Tobin Írországba való hazatérésének napján.

A férfi magyarországi jogi képviseletét az ír ügyvédi iroda felkérésére a Magyar György és társai ügyvédi iroda látta el. Dr. Magyar György a Borsnak elmondta: Önként jött Magyarországra, teljesen elszánt, elhatározta, hogy még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy valamiféleképp megúszhatja cselekedetét. A felesége mindennap meglátogatta őt a börtönben. A Bors információi szerint Tobin asszony egy budapesti szállodában lakott. Dublinban három gyermekük várta a házaspárt.

Három évet kapott

Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket. Miután kiküldetése lejárt, 2000 novemberében távozott Magyarországról. Két évvel később, távollétében, Magyarországon háromévi szabadságvesztésre ítélték. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy a vádlott legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható feltételesen szabadon.

Tobin 2011 novemberében őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy Francis Ciarán Tobin kész letölteni büntetését, azt kérve, Budapest garantálja, kérelme esetén Írországban folytathatja Magyarországon megkezdett büntetése letöltését.

Tobin hétfőn érkezett Magyarországra, a Liszt Ferenc repülőtéren a kora esti órákban őrizetbe vették, és megkezdte fogházbüntetésének letöltését egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben.

Minden a Tobin-ügyről

Ajánlott videó

Olvasói sztorik