Közélet

Debreceni drogbizniszre csapott le a TEK

TEK (tek)
TEK (tek)

Drogárusokat és drogvásárlókat fogtak el a helyi rendőrök és a Terrorelhárítási Központ (TEK) .

Péntek délután két férfi egy debreceni sportpálya mellett kábítószergyanús anyagot adott el egy létavértesi és egy görbeházi lakosnak, akik ezután gépkocsijukkal elhajtottak a helyszínről. A rendőrök a vásárlók után mentek, akiket Debrecen határában elfogtak: a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves N. Miklóst és a 46 éves Sz. Csabát, akik az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

Ezután akciót indítottak az árusok felkutatására is. Mivel megtudták, hogy a két kereskedő közül az egyiknek lőfegyvere lehet, őket a TEK speciálisan képzett műveleti egysége fogta el Debrecen belvárosában, a Csapó utcán.

A megyei főkapitányságra előállított 32 éves F. Gergő Pétert és a 25 éves G. Zoltánt gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették, egyben indítványozták előzetes letartóztatásukat – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Dobó Dénes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik