Közélet

Nyolc férfi erőszakolt meg egy turistát

erőszak (erőszak, )
erőszak (erőszak, )

A dán nő nem talált vissza a szállodájába, Újdelhi központjában támadtak rá.

Csoportos nemi erőszak áldozata lett Újdelhi központjában egy 51 éves dán nő, aki turistaként tartózkodott az ázsiai országban – közölte szerdán az indiai rendőrség.

Az asszony egy múzeumot látogatott meg, majd szállodájába tartva eltévedt a főváros központjában. Férfiak egy csoportjától próbált eligazítást kérni a pályaudvar közelében, mire azok rátámadtak, egy félreeső helyre hurcolták, kirabolták, majd késsel fenyegetve megerőszakolták. Utána sikerült visszajutnia a szállodába, beszélt az igazgatóval, az pedig rögtön hívta a rendőrséget.

A rendőrség azt közölte, hogy nyolc férfi erőszakolta meg a nőt, de 15 embert vettek őrizetbe a bűnüggyel összefüggésben. Az eset kedd este történt, az áldozat már szerda reggel hazarepült Dániába, miután értesítette a történtekről hazája újdelhi nagykövetségét.

A bűnügy nagyjából egy évvel azután történt, hogy Indiában megerőszakoltak egy svájci nőt, aki férjével együtt kerékpártúrázott az India középső részén található Madhja Prades államban. Körülbelül két héttel ezelőtt pedig egy taxisofőr erőszakolt meg egy lengyel nőt, aki kétéves lányával a fővárosba tartott.

Minden 22. percben…

Nemcsak optikai csalódás, hogy Indiából szinte hetente érkeznek hírek nemi erőszakról: 2001 óta 16 ezerről 26 ezerre emelkedett a szubkontinensen bejelentett nemi erőszakos esetek száma. A házasságon belüli eseteket nem számolják bele a statisztikák, az nem lévén bűncselekmény. Ugyanakkor a kép kissé finomodik, ha hozzávesszük, hogy az egy főre jutó nemi erőszakos cselekmények száma nem mondható magasnak, még nyugati összehasonlításban sem.

Mégis mellbevágó az adat: minden 22. percben megerőszakolnak valakit Indiában. Városok szerint Újdelhi a legveszélyesebb. Egy 2013-as BBC-jelentés szerint 7200 gyerek esik áldozatául Indiában az erőszaknak. A törvénykezés is próbál reagálni: egy tavaly hozott törvény értelmében nemi erőszakért legalább 7 év börtön szabható ki, de akár életfogytig tartó büntetés is, az esettől függően.

A cikkben említett dán nő megerőszakolói – ha bűnösségük beigazolódik – minimum 20 évet töltenek majd börtönben, ennyi jár csoportos erőszakért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik