Közélet

Gödöllői gyilkosság: a rendőrség nem vette komolyan az áldozatot?

keseles(960x640)(4).jpg (késelés)
keseles(960x640)(4).jpg (késelés)

A gyilkos a halálos áldozata előtt egy másik nőt is megtámadott, de amikor a rendőrségnél ezt bejelentette, nem vették komolyan – írja a Blikk.

Bocsánatot kért áldozataitól és a meggyilkolt lány édesapjától a 19 éves S. Márk, aki tavaly több nőt is megtámadott, hogy ellophassa kocsijukat. Utolsó áldozatát, a 30 éves M Juditot 26 késszúrással gyilkolta meg. A keddi tárgyaláson azokat az asszonyokat hallgatták meg, akikre S. Márk kést fogott, de túlélték a támadást – derül ki a Blikkből.

„Megálltam a kereszteződésnél” – emlékezett az egyik áldozat. – „Amikor beült mellém valaki, először azt hittem, hogy egy ismerős. Aztán azt gondoltam, egy szemtelen egyetemista. A fiú kést vett elő, és mondta, hogy forduljak jobbra. Olyan ideges lettem, hogy torkom szakadtából ráordítottam: „Nem megyek sehová, és szálljon ki!” – mondta az egyetemi dolgozó, aki amikor megtudta, hogy a fiú később a kolléganőjével végzett, önmagát vádolta a tragédia miatt.

Mikor bement a a rendőrségre, többször elmondta, hogy megtámadták, de nem vették komolyan. „Talán ha erőszakosabb vagyok, megmenthettem volna egy életet” – mondta az asszony.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik