Sötét ruhás motoros
Hosszú órákkal a hajnali robbantás után is rendőrök helyszínelnek a budapesti Béke téren, ahol egy sötét ruhás motoros bombát robbantott hétfő hajnalban. A környéken a közlekedés kora délutánra állt helyre.
A pénzintézet oldalfala a robbanás erejétől kiszakadt, a kár a bank szerint jelentős. A támadás elsősorban a CIB bankra irányulhatott, ám a mellette lévő Budapest Bank portája is károsodott.
Korábbi információinkat a rendőrség megerősítette: egy motorost keresnek. Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte, a tettes egy Cross/Enduro jellegű, tarka színű, forgalmi rendszám nélküli, 150-170 köbcentis, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral hajtott el.
A Hír24 úgy tudja, a fekete ruhás, bukósisakos alak néhány perccel a detonáció előtt jelent meg a helyszínen és egy vagy két dobozt helyezett el a pénzintézetnél, majd elhajtott. A robbanás 3-4 perccel később történt. Úgy tudjuk, a detonációnak szemtanúi is voltak, egy közeli intézmény dolgozói, őket már kihallgatták. A rendőrség szerint a robbantó nem akart senkit megölni vagy megsebesíteni.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés bűntett és közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A Magyar Bankszövetség hétfő délután összehívta bankbiztonsági szakértőit, hogy – a rendőrség munkáját segítve – vizsgálják meg részletesen a robbantás körülményeit. A rendőrség az együttműködés keretében megerősíti a bankok védelmét. Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Lehel utcai bankfiókok közül több nem tudta hétfőn kiszolgálni ügyfeleit. Amíg, várhatóan még néhány napig, ez így marad, az adott bank központi ügyfélszolgálata segít az érintetteknek.
Üzenhetett a robbantó
Egy biztonsági szakértő az MTI megkeresésére elmondta, a robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet. Jasenszky Nándor szerint a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.
Jasenszky Nándor arra a kérdésre, hogy csoport- vagy politikai motiváció állhatott-e a történtek hátterében, azt mondta: ezeknek a bűncselekményeknek a jellemzője, hogy az elkövetői kör felvállalja tettét, ilyen eddig nem történt, továbbá a politikai motiváció esetében a helyszínválasztás is emblematikus, politikai üzenettel bíró kell, hogy legyen.
A konkrét esettel összefüggésben azt mondta: a robbantás célja egyértelműen a vagyoni károkozás volt, ezt támasztják alá azok a sajtóhírek is, amelyek szerint a környékbeli hajléktalanokat előzőleg figyelmeztették, menjenek el a helyszín közeléből. A nyomozással kapcsolatban kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.
A pártok is megszólaltak
A Lehel utcai robbantással kapcsolatban több párt is megszólalt. Az MSZP közleményében arról írt, hogy a hétköznapi emberek egyre kevésbé érzik biztonságban magukat, és a kétharmados Orbán-kormány rend helyett hétről hétre romló közbiztonságot hagy hátra.
Z. Kárpát Dániel és Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselői az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: az elmúlt 24 év kormányainak kereskedelmi bankokkal kapcsolatos politikája, számonkérésük elmaradása és a pénzintézeteknek biztosított indokolatlan kedvezményekből eredő gazdasági előny jelentős társadalmi feszültséget okozott. Mindez a bankok és a kormányok által átvert, megkárosított devizahiteleseknél csúcsosodott ki – tették hozzá.
Dorosz Dávid független képviselő, az Együtt-PM budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt-PM Pintér Sándor belügyminisztert arra kérte, hogy a rendőrség a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben vizsgálja ki a hétfő hajnali robbantás ügyét, majd tájékoztassa a nyilvánosságot.
ATM-rablás, őrizetbe vétel?
Hétfőn délután a hvg.hu forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a tettes feltehetőleg az ATM-ben lévő pénzt szerette volna megkaparintani, és nem a bankoknak üzent a robbantással, csak elméretezte a házilag összebarkácsolt bombát. A lap szerint szemtanúk nem látták az esetet, mindössze egy közelben rakodó zöldséges hallotta a motor hangját.
A rendőrök a police.hu-n azt közölték délelőtt, hogy nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult a támadás. Azonban nem igaz az a korábban felröppent hír – tették hozzá a hvg.hu forrásai -, hogy a robbantó figyelmesen arrébb tessékelt két hajléktalant, hogy semmi bajuk ne történjen. Ezt az információt az ORFK is megerősítette.
A HírTV úgy tudja, egy a bankfiók előtt hagyott borítékban lehetett robbanószer. Kovács Viktória, az ORFK szóvivője a robbanószerkezettel kapcsolatos információkat nem erősítette meg. Az eddigi adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta.
Az Index arról írt, lehet, hogy Kásler Árpádot, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének vezetőjét bevitte a rendőrség kihallgatni a robbantás kapcsán, majd őrizetbe is vette. Az ORFK-szóvivő az MTI-nek cáfolta a hírt.