A rendőröknek mindössze egy hónapja maradt arra, hogy lezárják a nyomozást Ophélia-ügyben – írja a Blikk. Hiába érkezett meg több mint fél évvel ezelőtt az olasz hatóságoktól a jogsegélykérelemre írt válasz, amelyben a diáklány udvarlójának, Paolo Pierre-nek a kihallgatási jegyzőkönyvét küldték el, nem kerültek közelebb a rejtély megfejtéséhez.
Az olasz udvarlónak arra a kérdésre is választ kellett adnia, hogy honnan ismerte azt a másik két olasz férfit, akik 2008. december 4-én megtalálták az eltűnt cserediák táskáját a Lánchídon. Ez ugyanis furcsa egybeesés volt a rendőrök szerint. A magyar nyomozók arra is kíváncsiak voltak, hogy a kettőjük közötti állítólagos mély érzelmi kapcsolat ellenére miért nem érdeklődött, valamint miért nem kereste a kapcsolatot a barátokkal és a hozzátartozókkal a lány utáni kutatás időszakában.
Azt, hogy miként felel Paolo a kérdésekre, nem lehet tudni, de tény, hogy továbbra sincs gyanúsítottja az ügynek, ami közigazgatási eljárásként indult, ám 2009-től emberrablás gyanúja miatt nyomoznak.