Közélet

Sokkolta a tűzoltót, amikor meglátta az autóbaleset áldozatát

A fiatal nő már haldoklott, amikor sikerült kiszabadítani a roncsból, aztán jött a kegyetlen felismerés.

Szolgálatban volt december 24-én az önkéntes tűzoltó Massachusettsben, reggel nem sokkal kilenc után, a csapatával elsőként ért egy szörnyű autóbaleset helyszínére. Egy felismerhetetlenségig összetört roncsból egy fiatal, már haldokló nőt szabadított ki, majd lassan rájött, hogy a saját lányát tartja a karjaiban.

A 30 éves Kate Hamilton hazafelé tartott, megállt a főút egyik kereszteződésében a balra kanyarodó sávban és várta, hogy engedjék befordulni, amikor hátulról nagy sebességgel belerohant egy másik autó és keresztben haladó forgalom elé lökte. Egy merőlegesen haladó autó épp a sofőrülésnél csapódott a nő autójába.

A balesetben egyedül Kate Hamilton hunyt el, a többi résztvevő sérüléseiről nincs információ. A baleset oka egyelőre nem tisztázott, de gyorshajtás nem játszott szerepet az ügyben, a rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy a fiatal nő autójába hátulról becsapódó autó sofőrje miért nem látta a táblákat, illetve az út felfestéseit – írja weblapján az abc News.

„Mélységesen lesújtott bennünket az eset, mert túl azon, hogy egy fiatal anyát veszítettünk el, éppen karácsonykor, de a közösség egyik legmegbecsültebb családját érte tragédia” – nyilatkozta Bill Quigley, Brookline rendőrfőnöke. „Tisztázni fogjuk az összes részletet, s aztán megtesszük a megfelelő lépéseket” – indokolta a rendőrfőnök, hogy az ügyben még nem történt letartóztatás.

Halál a családban

A tűzoltó esete brutális, megrázó, ennél is borzalmasabb, amikor egy családtag oltja ki a másik életét véletlenül vagy szándékosan. Amerikában elég gyakoriak az olyan esetek, hogy valaki betörőnek nézi egy későn hazalopódzó családtagját, lelövi, majd kiderül a szörnyű igazság – Oscar Pistorius paraolimpiai futóbajnok is ezzel próbálta leplezni barátnője meggyilkolását. De sok hír érkezett már rendőrökről is, akik így jártak, és nemrég mi is hírt adtunk egy olyan gyilkosságról, amikor egy 14 éves fiú lőtte le vadászat közben apját, majd, mikor felfogta, hogy mit is tett, önmagával is végzett.

Különösen tragikus az egykori remek énekes, Marvin Gaye története. 1983-ban szerzett apjának egy 38-as kaliberű fegyvert, hogy védekezhessenek az esetleges behatolók, bűnözők ellen. A súlyos lelki problémákkal küzdő idősebb Marvin Gay 1984-ben összekapott a feleségével egy biztosítási ügy kapcsán, a piszlicsáré ügyből napokig tartó veszekedés lett, melybe fia, Marvin is bekapcsolódott anyja védelmében, mire az apa lelőtte fiát, aki akkor 44 éves volt. Az apa drogok hatása alatt állt, végül vádalku keretében 6 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik