Közélet

“Verem a nőket” táblával állt ki a sarokra

Börtönbüntetés helyett ezt kérte az agyonvert áldozat - szerinte a nyilvános megaláztatás hatékonyabb megoldás.

A floridai Alicia Hessler és Gabriel Urena közös baráti körüknek köszönhetően ismerkedtek össze egy szórakozóhelyen múlt szombaton. A bulizós este végére a férfiú meg volt arról győződve, hogy a hölgyet teljesen levette a lábáról, ezért úgy gondolta, nincs azzal semmi baj, ha “szorosabbra fűzik” kapcsolatukat.

Alicia többször is elutasította Gabriel közeledését (értsd: taperolását), az utolsó nemet pedig egy pofonnal gondolta hangsúlyosabbá tenni – ez volt az a pillanat, amikor a fiatalember agya eldurrant és péppé verte a nőt. Tekintettel arra, hogy a zúzódásokon kívül ennek agyrázkódás és egy törött orr lett a vége, a rendőrségi bejelentést csak a kórházi kezelés után tudta megtenni.

Alicia azonban úgy gondolta, hogy a szabadságvesztésből mit sem tanulna, ezért Facebookon megkereste az önjelölt kaszanovát és választás elé állította: vagy a feljelentés következményeit vagy a “Verem a nőket. Dudálj, ha köcsögnek tartasz.” feliratú táblát viseli.

Talán senkit nem lep meg, hogy Gabriel a második lehetőség mellett döntött. S bár állítja, hogy mind a verés, mind a “büntetés” olyan jelentős hatást gyakorolt rá, hogy meg fog változni, a családon belüli erőszak értői szerint az akciónak nem lesz semmi eredménye.

Szerintetek jó ötlet volt? Vagy az utcasarok helyett börtönben az ilyenek helye?

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.