mentőautó (mentő, )
Közélet

Mentők leptek el egy budai óvodát

Összesen nyolc gyermek került kórházba, szerencsére egyikük állapota sem súlyos.

Mentőket riasztottak péntek délután Budapestre, egy I. kerületi óvodához. Több egység sietett a Tigris utcába, ahol összesen 19 gyereket és négy felnőttet vizsgáltak meg – értesült a Hír24.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy összesen nyolc gyermek került kórházba szénmonoxid-mérgezés gyanújával. Kisdi Márk Máté ugyanakkor hangsúlyozta: egyikük állapota sem súlyos, mindenkit megfigyelésre vittek be a mentők.

Az Országos Mentőszolgálat közölte, a gyermekek fejfájásra panaszkodtak, minden érintett oxigént kapott a helyszínen. A 3 és 6 év közötti gyermekeket a Heim Pál Gyermekkórházba szállították.

A katasztrófavédelem szóvivője emlékeztetett, ez év október közepe óta hatályos jogszabály szerint azokban a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, kórházakban és bentlakásos intézményekben – idősek otthonában, rehabilitációs intézményekben, szórakozóhelyeken, szállodákban és panziókban – kötelező szénmonoxid-érzékelő használni, ahol a közösségi helyiségében, vagy az azzal egy légtérben lévő helyiségben nyitott égésterű tüzelőberendezés van. Azokat az új építésű épületeket pedig, amelyek nyitott égésterű tüzelőberendezéssel felszereltek, már csak akkor lehet használni, ha ott érzékelő működik.

Kisdi Márk Máté elmondta, az óvodában felszerelték a szükséges eszközöket. Az ott dolgozók értesítették a ttűzoltókat, miután a berendezés jelzett.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.