Közélet

Élő adásban lőttek szét a rendőrök egy fegyvertelen férfit

Egy autós üldözés után eresztettek a mentális problémáktól szenvedő férfi hátába tucatnyi golyót.

Az üldözés Los Angeles városában történt, miután a férfi nem állt meg az őt ittas veszélyes vezetés miatt igazoltatni akaró rendőröknek – írta a Gawker. Az ezután kialakult autós üldözést – ahogy az arrafelé lenni szokott – élőben kezdte közvetítette egy helyi televízió. Az üldözés több mint fél órán át tartott, és akkor ért véget, amikor a menekülő autós egy kereszteződésben nekiütközött egy autónak.

A férfit több mint húsz rendőr vette körbe. A sofőr kiszállt az összetört járműből, majd tántorogva a járda felé ment, kezét elkezdte felemelni, és ekkor 15-20 golyót eresztettek a fegyvertelen férfiba a rendőrök. Három rendőr lőtt rá, őket irodai munkára osztották be a lövöldözéssel kapcsolatban indult nyomozás lezárásáig.

A helyi rendőrfőkapitány elmondása szerint úgy tűnik, hogy az először tüzelő rendőr csak babzsák lőszerrel lőtte meg a sofőrt, míg a többi rendőr a lövéshangokra reagálva éles lőszerrel kezdett el tüzelni.

A megölt száguldozó egyik barátja a helyi sajtónak elmondta: a férfi skizofréniától szenvedett és segítségre lett volna szüksége. Valószínűleg „halálra lehetett rémülve” – közölte a férfi.

Babzsák lövedék, elektrosokkoló

2007-ben egy lengyel férfi British Columbiába ment (ami az egyszerűség kedvéért Kanadában van), hogy meglátogassa édesanyját. A vancouveri repülőtéren azonban pánikba esett – angolul nem tudott, és egy helyiségben elkezdett törni-zúzni. A rendőrök sokkolópisztollyal lőttek rá (Taser-pisztoly, számos helyen korlátozottan legális, és több, mmint 180 halálesetet kötnek hozzá), a férfi a helyszínen meghalt.

A babzsák lőszer egy olyan (tömegoszlatásra is használt) lövedék, amely tulajdonképpen egy kis textilzacskót lő ki, amelyben 40 grammnyi sörétgolyó van, ez fejti ki a hatását egy kb. hat négyzetcenitméteres területen a bőrön. Nem hatol tehát a bőrbe, de nagyot üt, ahogy a következő felvétel is mutatja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik