Közélet

Meztelen családi fotó miatt áll vád alatt az anya

Kiskorú lányával, félmeztelenül pózolt a nő, akár egy évet is kaphat érte.

Igen csúnya véget ért bolondos családi este a az Egyesült Államokban, a St Louis melletti Wentzville-ben. Egy ötven éves anya, és kamasz lányai a jacuzziban áztatták magukat a teraszon. A fiatalabb, 13 éves lány a telefonjával készített egy fotó, melyen az anyja és a 14 éves nővére félmeztelenül épp kiemelkednek a forró vízből és bár bimbóikat eltakarják, a melleik premier plánban láthatók – írja egy helyi lap.

A történet itt hajmeresztő fordulatot vett. A mama azt mondja, szólt a kislánynak, hogy azonnal törölje a képet. Ő viszont, talán viccből, megosztotta egy  Snapchat nevű közösségi alkalmazáson, melynek lényege, hogy a felhasználók képeket küldhetnek egymásnak, az elküldött fotók viszont a megnyitástól számított néhány másodperc után törlődnek a címzett telefonjából, vagyis fél perce sincs, hogy továbbpasszolja a képet, mielőtt az megsemmisül. Egy fotó tehát addig él a rendszerben, amíg a felhasználók egymás között passzolgatják.

A meztelen fotó miatt bajbakerült nő egy riprternek magyarázkodik

 

Az inkriminált topless családi fotó, két hétig keringett két helyi középiskola diákjainak telefonjai között. Egy darabig úgy tűnt, hogy a legnagyobb problémája megint annak lesz a dologból, aki ott sem volt. A nő, szintén tizenéves fiát szívatták ugyanis folyamatosan diáktársai a kép miatt.

Aztán a kép a hatóságok látókörébe került, a nő ellen pedig kiskorú gyermek veszélyeztetése miatt büntetőeljárás indult. Ha bűnösnek találják, akár egy év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Tim Lohmar, megyei ügyész nem hiszi, hogy a felvétel, csak egy jól elkapott pillanatot ábrázol. Szerinte tudatosan elkészített erotikus fotóról van szó. Szintén nem az anya verzióját támasztja alá, hogy a lánya, akivel félmeztelen fotón szerepel, egy évvel korábban már bajba került, amikor meztelen szelfiket (önmagáról készített fotókat) küldözgetett körbe osztálytársainak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik