Közélet

Villanyszerelő volt az olimpikon édesanyjának gyilkosa

A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, meg sem szólalt a bíróságon.

Nemrég szabadult a börtönből és vett ki albérletet a XVII. kerületben az a férfi, aki múlt hétfőn megölt egy idős asszonyt Rákosmentén – írja Bors. A lap szerint gyilkos és áldozata mindössze kilencszáz méterre laktak egymástól, a gyanúsított rendszeres vendége volt a környékbeli presszóknak. Gyakran akart eladni különböző használati tárgyakat, abból élt. A Blikk szerint emellett a férfi villanyszerelőként is dolgozott, alkalmi munkái voltak.

A 40 éves férfi többször volt már büntetve, többek között ittas vezetés, lopás miatt. A szomszédok szerint kifigyelhette az idős áldozatát – Komáromi Tibor birkózó édesanyját – mert az idős asszonynak nem lehetett könnyen a bizalmába férkőzni.

Ahogy arról beszámoltunk, a 74 éves nő holttestére kedden találtak rá rákoscsabai otthonában. A rendőrség szűkszavúan csak annyit közölt, emberölés miatt nyomoznak. Pár nappal később bejelentették, a XVII. kerületben elfogták a feltételezett tettest, egy 40 éves férfit. A bűncselekmény körülményeiről azóta sem árultak el semmit.

A Hír24 azonban úgy tudja, az idős nő rablógyilkosság áldozata lett, a tettes miután halálra verte, teljesen feldúlta otthonát.

A bíróság vasárnap úgy döntött, a férfinak előzetesben a helye, ugyanis fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. A férfi nem tett vallomást, a bíróságon meg sem szólalt. Ügyvédjével tudomásul vették a határozatot.

Börtön – megjavít vagy tovább ront?

2008-ban Magyarországon a vagyon elleni bűncselekményt elkövetők 29 ezresnél valamennyire nagyobb táborában a 13%-ot érte el (nem számítva a visszaesőnek nem minősülő bűnismétlőket). Az számít visszaesőnek, aki ismételten elkövetett bűncselekményt, ezért el is ítélték, és a büntetés lejárta és újabb bűneset között nem telt el három év. A nők kevésbé hajlamosak a visszaesésre. Magas, 25% körüli (de Észak-Magyarországon 40%) a jogilag nem visszaesőnek, hanem bűnismétlőnek számító elkövetők száma: ebben az esetben az ismételt bűncselekmény és az előző büntetés vége között több telt el három évnél. A visszaeső bűnelkövetők 56%-a válik többszörösen visszaesővé. 2007-ben a bűnelkövetők 57,7%-a volt csak büntetlen előéletű, a többinek így vagy úgy de volt dolga a törvénnyel. Úgy tűnik tehát, hogy a büntetés-végrehajtás magatartást korrigáló funkciója nem működik jól: a börtönbüntetés nem rettent el a bűntől, hanem még jobban rászoktat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik