soroksar(1)(960x640).jpg (soroksár)
Közélet

Rendőri akció a soroksári gyilkosság helyszínén

Hajléktalanokat vittek be a rendőrök arról a területről, ahol szeptemberben megöltek egy futónőt.

Egy, a Vasánapi Blikknek nyilatkozó szemtanú azt mondta: látta hogy valakit letérdeltetnek a rendőrök. A lap azt írja, több hajléktalant is bevittek az egyenruhások arról a soroksári helyszínről, ahol szeptember 25-én meggyilkolták a 36 éves Krisztinát. A nő nem messze otthonától volt futni. Kezét-lábát összekötözték támadói.

A lap szerint azt nem tudni, hogy az emberölés vagy más bűncselekmény miatt vonultak ki a helyszínre szombaton az egyenruhások. A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy az emberölési ügyben elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban nem kívántak nyilatkozni.

A Blikk úgy tudja, korábban az ott élő hajléktalanok voltak az elsők, akiket ellenőrzött a rendőrség, azonban senkit sem gyanúsítottak meg közülük a szörnyű tettel.

A soroksári gyilkosság kapcsán kétszer is átvizsgálták a meggyilkolt nő férjének autóját. Kardos Lajos poligráfos hazugságvizsgálaton is részt vett, ahol összeomlott, amikor feltették neki a kérdést: ő ölte-e meg a feleségét. A férfi azt mondta, azért vállalta a vizsgálatot, mert nincs takargatni valója.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.