Közélet
stadler józsef (stadler józsef)

Orbán apjának is tartozik Stadler

A bíróság a napokban megszüntette a börtönben ülő egykori juhász 21 milliárdos adósságot felhalmozó cégét, és kiderült a hitelezők között van a miniszterelnök édesapjának és öccsének kft.-je is – írja a Bors.

Korábban a témában:

Néhány nappal ezelőtt a Kecskeméti Törvényszék megszüntette a Stadler Kft.-t huszonegymilliárdos adóssága miatt. A juhászból Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozójává vált Stadler József 1990-ben hozta létre cégét.

A vállalkozás hét éven át, a stadleri aranykor idején működött: ekkor indította be a volt szovjet tagállamokba konzervbizniszét, ötezer hazai boltot látott el termékekkel, megépíttette a huszonötezres akasztói stadiont.

A céget 1997-ben felszámolás alá vonták, 2005-ben megállapították: már több mint tízmilliárddal tartozik a vállalkozás. Idén november 22-én pedig törölték a Stadler Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Kft.-t. Adóssága huszonegymilliárd forintra nőtt.

Ebből kilencmilliárd az elmaradt adó, hatmillió a be nem fizetett illeték. Majd jönnek a hitelezők, azaz azok a cégek, amelyeknek Stadler tartozott. A Bors cikke szerint köztük van a gánti székhelyű Dolomit Kőbányászati Kft. is. Ennek ügyvezetője Orbán Győző, Orbán Viktor kormányfő édesapja, de testvére, ifjabb Orbán Győző is a tisztségviselője. Nekik 534 621 forinttal tartozik a Stadler Kft.

Stadler jelenleg egy másik ügy miatt ül Nagyfán.

Címkék: stadler

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.