Közélet

Magához tért az a nagykovácsi balesetben megsérült csecsemő

Baleset (baleset)
Baleset (baleset)

A pici túl van a közvetlen életveszélyen, már a lélegeztetőgépről is levették.

Túl van a közvetlen életveszélyen az a hathónapos kislány, aki súlyos koponyasérülést szenvedett szombat délelőtt egy Nagykovácsiban történt balesetben – közölte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója. Nagy Anikó elmondta, hogy a csecsemő magához tért és már a lélegeztetőgépről is levették.

A főigazgató korábbi közlése szerint a koponyatörést szenvedett, az eszméletlen kicsi idegsebészeti műtéten esett át, ezzel stabilizálták az állapotát, de a közvetlen életveszély napokig fennállt.

A baleset szombaton10 óra körül történt Nagykovácsiban, ahol egy autó és egy BKV-busz ütközött frontálisan. A kocsi eleje gyakorlatilag eltűnt, a karambolban három ember sérült meg, két nő és az említett gyermek. A picit mentőhelikopter, a másik sérültet rohamkocsi, harmadik utastársukat pedig esetkocsival vitték kórházba. Győrfi Pál a Hír24-nek korábban azt mondta, rendhagyó módon Budapest egyik forgalmas pontján, az Üllői úton szállt le a helikopter, hogy a csecsemőt minél előbb átadhassák az orvosoknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik