Közélet

Pajzsnak használta hatéves kisfiát, mielőtt halálra szúrta

utca (utca, )
utca (utca, )

A fiát halálra késelő férfi túszul ejtette, majd élő pajzsként maga előtt tartotta a fiút, ezért nem lőhettek a rendőrök – írja a Blikk.

„A törvény szerint kollégáim nem használhatnak fegyvert, ha olyan személy életét vagy testi épségét veszélyeztetik, akivel szemben a lőfegyverhasználat feltételei nem állnak fenn. Ebben a helyzetben a gyermek élete forgott kockán – magyarázta a Blikknek Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint azt a szemtanúk elmondták, a késsel hadonászó apát a rendőrök próbálták jobb belátásra bírni, hiába.

Két járőr érkezett először a pályaudvarhoz. Amíg az egyik gumibotjával a kezében próbálta szóval tartani a férfit, addig a másik odébb ment, és valószínűleg erősítést hívott telefonon. Vártam, hogy mikor nyúlnak a pisztolyuk után, mígnem megtörtént a baj, és a férfi leszúrta a gyereket – mesélte Korponai Zsuzsanna, aki a mentők kiérkezéséig próbálta a kisfiúban az életet tartani.

Szombaton derült ki, hogy péntek este saját apja késelt halálra egy kisfiút Füzesabonyban. Mindez a nyílt utcán történt, a Baross Gábor úton, a járdán. A középkorú férfi miután megsebesítette mindössze hatéves gyermekét, saját magát is többször megszúrta.

customer survey

Ajánlott videó

Olvasói sztorik