Önkívületi állapotban őrjöngött az a férfi, aki halálra késelte kisfiát múlt pénteken, Füzesabonyban. „Megölöm! Leszúrom!” – ezt üvöltötte az egyik szemtanú szerint. Az apa a gyermek édesanyjával kaphatott össze, kiabált, majd saját fia ellen fordult. Egyszer szúrta meg, a hasán, a köldöke felett. A nő szerint a kisfiú könyörgött apjának, hogy dobja el a kést és ne bántsa – írja a Blikk.
Az asszony elmondta, odarohant az ekkor már eszméletlen gyerekhez. A seb nagyon mély volt és erősen vérzett, így próbálta elszorítani. A hatéves fiút végül egy másik nő emelte fel a földről és vitte távolabb őrjöngő apjától. A kicsi édesanyja eközben segítségért kiabált.
Ahogy arról beszámoltunk, a gyilkosság a nyílt utcán történt, a füzesabonyi Baross Gábor úton, a járdán. A középkorú férfi, miután megsebesítette mindössze hatéves gyermekét, saját magát is többször megszúrta.A mentők apát és fiát is kórházba vitték, de a kisfiút már nem tudták megmenteni az orvosok. A férfi ellen emberölés miatt folyik az eljárás.
Széljegyzet: áldozat, túlélés, ember-ség
Mit lehet egy ilyen hírre mondani?
A bibliai Ószövetség egyik legbotrányosabb része, amikor az Isten azt kéri Ábrahámtól (akinek első gyereke, Izsák csak apja 90 éves korában született meg), hogy áldozza fel neki. A gyerekét szerető öregember engedelmesen összekötözi egyetlen fia kezét, és már ráemeli a kést, amikor az Úr lefogja Ábrahám kezét. A rituális gyerekáldozat elmarad. A kereszténység ezt a történetet Jézus feláldozásának előképeként fogja fel: az Úr megpróbálja Ábrahám hitét, de nem követeli tőle a saját fiának feláldozását, ellenben ő maga megteszi ezt az emberiség megváltásáért.
Izsák túléli a traumát, a sokkot. Az ilyen trauma nem feldolgozható (vagy csak segítséggel lehet), a pszichológusok ezt poszttraumatikus stressznek hívják. Az események olyan stresszben történnek, hogy az emlékezet nem működik rendesen a stresszhormonok hatására. Ezért az emlék érzelmi síkon tárolódik, hallucinációs, képzelt érzékszervi élményeket és szorongást, félelmi-izgalmi reakciókat, alvászavarokat okoz. A trauma nem szilárdul meg emlékként, nem egy emlék, hanem vissza-visszatérő, konkrét, jelenidejű esemény (kinek mennyi ideig) – erről is szól a holokauszt-túlélők sorstalansága.
De ehhez túl kell élni.
Isten megkegyelmezett Izsáknak. Mi, emberek, sokszor nem tudunk megkegyelmezni a gyengébbnek, aki kötődik hozzánk – ez is az ember-ség része. És ilyenkor nehéz hinni az emberiségben. De talán épp ekkor kell a legjobban. Advent van, a keresztény ember ilyenkor elcsendesül, és megpróbálja elfogadni az Isten felől érkező szeretetet. Ez egyáltalán nem könnyű és magától értetődő, mert “kemény a ti szívetek”. És az az ember, aki nem tudja embertársát szeretni, az Istent sem szeretheti.
