Közélet

Széttört a nemi szervébe rejtett üvegpipa

Nem sok nőnek jutna eszébe, hogy egy törékeny üveget és injekcióstűt rejtsen el a nemi szervébe a zsaruk elől.

A 26 éves Jeana Marie Smart a nevével ellentétben nem volt annyira okos (angolul smart), hogy felfogja, minek tette ki magát, csak azután, hogy a vaginájába rejtett üvegpipa széttört, és a nő vérezni kezdett. Az Észak-Dakota államban élő nő csak a lebukást akarta elkerülni egy baleset után, amikor a drogfogyasztásra használt eszközöket a nemi szervébe rejtette el az ütközéshez kihívott rendőrjárőr elől – jelentette a helyi sajtó.

Terve egy ideig sikeres is volt. Az általa okozott ütközés után egy ellene korábban kiadott letartóztatási parancs miatt ugyan őrizetbe vette a rendőr, de a metamfetamin vagy crackkokain szívására használt pipát nem találta meg. Michael Benton csak akkor kezdett el gyanakodni, amikor a fogdához érve kiszállította Smartot a járőrautóból, és az ülésen egy nagy vérfoltot látott.

Smart ekkor azt a magyarázatot adta, amit minden nő tett volna a helyében: közölte Bentonnal, hogy menstruál. De ez sem mentette meg a tüzetes átvizsgálástól a börtönben, ahol meg is találták a hüvelyébe rejtett, és ott széttört üvegpipát, valamint egy injekciós tűt.

A nőt kórházba szállították, ahol kiszedték a nemi szervében maradt üvegszilánkokat, ellátták a sérüléseit, majd visszavitték a börtönbe. Végül kétezer dolláros óvadék letétele után szabadon engedték. A nő ellen drogbirtoklás vádjával indítottak eljárást.

Nem ez volt idén az első eset, hogy olyan nők kerültek a hírekbe, akik nemi szervüket “csempészalagútként” használták. Volt, aki heroinos tűket rejtegetett, volt, aki egy töltött revolvert, de találkoztunk egy romániai munkásnő történetével is, aki a Dacia gyárából akart kicsempészni egy autóalkatrészt a vaginájába rejtve.

Belső értékek

Az emberi test üregei régóta tűnnek a legbiztosabb rejtekhelynek, még ha a ki-be juttatás (vagy akár a tárolás) igazi horrorfolyamatnak is tűnik. Bűnözők sokszor csak a sokadik zsebüknek tekintik belső tereiket – lássuk, miket tártak már fel a bűnöldöző szervek röntgenkészülékei:

Találtak már töltött(!) fegyvert a medencecsont közepén (besípolt a fémérzékelő) – inkább ne képzeljük el, hogy is került a helyére…

Egy vérbeli graffitiző sosem indul el festékszórója nélkül, és ha épp tele vannak a zsebei, hát mindig kéznél van egy testüreg – az igazi graffitis a bélmozgásaival fel tudja írni a végbelére, hogy “That’s shit!”

“Halló, nem hallak jól, olyan, mintha a seggedben ülnék!” “Igen, pontosan ez a helyzet!” (Mivel oda raktam a mobilomat.)

Fogj egy bilincskulcsot, köss rá egy fogselmyet, a másik végét kötözd a fogadra (elég ügyesnek kell lenned), majd nyeld le a kulcsot. Ha szerencséd van, a gyomorsav elmarja a fogselymet, és alul jönnek ki a kulcsok… Ha nincs, fölülről kell visszahúzni őket…

Végül egy filmklasszikus, ahol az egyik szereplő családi titkára derül fény némi testüregi vonatkozással:   

Ajánlott videó

Olvasói sztorik