A 48 éves rabló összesen csaknem 7000 eurónyi (több mint 2,1 millió forintnyi) összeget vitt el egy prágai bankfiókból. Tettét azonban 10 perc után megbánta, majd jelentkezett az egyik helyi rendőrőrsön.
Bevallotta, hogy a pénzből nehéz anyagi helyzetét és felhalmozódott adósságait szerette volna rendezni.
Tomas Hulan, a prágai rendőrség illetékese elmondta, hogy a város legtapasztaltabb nyomozói sem találkoztak még ilyen esettel. Amikor feladta magát, a férfi azzal védekezett, hogy ellopták a pénzét. Néhányan kisegítették őt szorult anyagi helyzetéből, és szerette volna visszafizetni tartozását a barátainak. A bankrablás után meg is tette.
Szokatlanul őszinte
A prágai rendőrség közölte, hogy a barátainak vissza kell adniuk a pénzt, sőt rendőrségi vizsgálat is indulhat ellenük, ha tudták, hogy az összeg bűnügyből származik.
Fegyveres rablás miatt vádat emelnek a bankrabló ellen, ám óvadék ellenében szabadlábra helyezték szokatlanul őszinte viselkedése miatt, és mert nincs priusza.