Közélet

Méreggel ölt volna gyereket a dunaegyházi nő

kabitoszer(960x640)(6).jpg (drog, kábítószer, )
kabitoszer(960x640)(6).jpg (drog, kábítószer, )

Az asszony azt mondta a gyereknek, ha beveszi a tablettákat, elintézi, hogy az apját kiengedjék az előzetes letartóztatásból. A kicsi összesen 12 nyugtatót nyelt le.

Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy nő ellen, aki Dunaegyházán gyógyszerek segítségével próbálta megölni gondozójának 11 éves lányát – közölte a megyei főügyészség sajtóreferense szerdán.

Megerőszakolta felesége munkaadóját

Az asszony közös háztartásban élt Dunaegyházán az őt ápoló nővel, annak élettársával és a pár hét kiskorú gyermekével.
A gondozó élettársa ellen tavaly, november végén egyebek mellett erőszakos közösülés miatt indult eljárás, miután meggyanúsították, hogy megerőszakolta felesége munkaadóját, vagyis a későbbi vádlottat. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, akkor is ott volt, amikor gyermekét megvizsgálták.

A történtek miatt a két nő között megromlott a viszony, de a gondozó továbbra is ellátta a vádlottat. A nyugtatókat és altatókat rendszeresen szedő asszony 2013. április 21-én a lakás konyhájában egyedül maradt ápolója 11 éves lányával, és azt ígérte neki, ha bevesz pár gyógyszert, akkor olyan vallomást tesz, amely alapján  apját kiengedik.

Ha nem jön gyorsan a segítség, biztosan meghal

A nő kétféle nyugtatót adott a gyereknek, összesen 12 darabot. A kislány mindet lenyelte. Nem telt el sok idő, rosszul lett, édesanyja hívott mentőt hozzá.

A gyerek enyhe mérgezést szenvedett, de “csak” azért úszta meg ennyivel, mert időben és szakszerűen ellátták, kimosták a  gyomrát. Ha nem így történik, biztosan meghalt.

Az asszonyt 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják. Ha bűnősnek találják, 10-től 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik