Közélet

Tíz évig feküdt holtan lakásában

A szomszédok semmit nem vettek észre, azt hitték, a nő elköltözött.

A 74 éves korában elhunyt nő holttestét csak azután fedezték fel a rotterdami lakásban, hogy a gázszerelők nem tudtak bejutni otthonába, és a rendőrség segítségét kérték – jelentette a hétvégén a helyi sajtó. A meg nem nevezett nőre szerdán törték rá a lakás ajtaját a rendőrök, akiknek gyanús volt a bejárati ajtó mögött látható, már halomban álló sok kibontatlan levél – közölte a helyi rendőrségi szóvivő.

A holland nő minden bizonnyal természetes halált halt, a becslések szerint valamikor 2003-ban. Ezt egyebek mellett a kibontatlan leveleken látható dátumok alapján gondolják a hatóságok – írta a helyi sajtó. Számlái az elmúlt tíz évben ki lettek fizetve, az összegeket ugyanis automatikusan levonták nyugdíjszámlájáról. A nyugdíjat meg folyamatosan utalták, hiszen senki sem tudott a haláláról.

A lakás, ahol tíz éven át feküdt holtan egy idős nő
Fotó: YouTube /rtvrijnmond

A helyi sajtónak nyilatkozó szomszédok elmondták, hogy egyáltalán nem éreztek furcsa szagokat kiszűrődni a lakásból, és azon sem gondolkodtak túl sokat, hogy soha nem látják. „Láthatatlan szomszéd volt” – mondta el egyikük. Az idős nőről többen azt gondolták, hogy a lányához költözött.

Lánya, a most 68 éves Evelyne egy helyi lapnak elmondta: húsz éve nem beszélt anyjával, és haláláról is csak a televíziós riportokból értesült: felismerte a híradókban bemutatott lakást. A nő elmondása szerint „nem várt gyerek” volt, és anyja – aki 16 éves volt, amikor világra hozta – ezt folyamatosan éreztette is vele. A lány elmondása szerint anyja zárkózott ember volt, de azt gondolta, pár emberrel azért tartja a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik