Közélet

Kilencvenkét éves nénit vert félholtra a brutális páros – fotókkal

A fiatalokat keresik a rendőrök, már azonosították őket, közzétették nevüket és képüket is.

A kíméletlen támadók a hétvégén rontottak rá egy 92 éves tiszagyulai asszonyra. Saját otthonában támadták meg, valamikor szombat este fél 7 és vasárnap délelőtt fél 10 között. Olyan súlyosan bántalmazták idős áldozatukat, hogy az asszony életveszélyes állapotban került kórházba – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő délután.

A nyomozók szerint a támadással két tiszadobi férfi gyanúsítható, a 25 éves Tóth Róbert és a 26 esztendős Tóth László. A páros ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, ha elkapják őket, életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelniük.

A rendőrség kéri, aki a felvételen látható férfiak jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést.

Szigorúbb szabályok

A július elsejével életbe lépett új Büntető törvénykönyv minősített esetként aposztrofálja az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Emberölés, testi sértés, rablás, kifosztás, sikkasztás és csalás – ha választott áldozat a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva képtelen, a tettesek szigorúbb büntetésre számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik