román rendőr (román rendőr)
Közélet

Rendőrt vert a polgármester?

A sepsiszentgyörgyi ügyészség őrizetbe vette csütörtökön Sikó Imrét, a Kovászna megyei Bölön község polgármesterét, miután - állítólag több társával együtt - az egyenruhásokra tört.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elöljárót hatósági közeg elleni erőszakkal gyanúsítják – közölte az Agerpres hírügynökség. A polgármesterrel együtt két másik személyt is őrizetbe vettek.

Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta, a polgármester és társai szerda este bántalmazták a rendőrség helyi őrsparancsnokát és segédjét. A rendőröknek – akik gázspray-vel voltak kénytelenek védekezni – erősítést kellett kérniük.

A rendőrség álláspontja szerint a két rendőr járőrözött a településen, amikor elállta az útjukat egy gépkocsi, amelyben a polgármester és egy másik személy ült. A polgármester állítólag kifogásolta a rendőrök jelenlétét, és ütlegelni kezdte őket. A rendőrség szerint a polgármester később három társával a rendőrőrsre ment, ahol folytatta az agressziót.

Sikó Imre szerint nem ő támadt a rendőrökre, hanem éppen fordítva: a rendőrök támadtak rá. Az elöljáró a Székelyhon portálnak elmondta, szerdán közösségi fórumot tartottak a községhez tartozó Bölönpatakon, amelyre a rendőrség képviselőit is meghívták. A fórum résztvevői bírálták a rendőrőrs parancsnokát.

A polgármester elmondta, a fórum végén itallal kínálta a jelenlévőket, és maga is koccintott. Autóval indult hazafelé, amikor észrevette, hogy az erdei úton várnak rá a rendőrök. “Visszafordultam, hogy megkérjek valakit, vigyen haza. Igen ám, de erre már ott termett a két rendőr, és mire észbe kaptam, már a földön feküdtem” – idézte a Székelyhon Sikó Imrét. Hozzátette, a helyszínre siető önkormányzati képviselők és lakosok láttán a rendőrök távoztak.

A polgármester elismerte, később több társával a rendőrőrsön próbált magyarázatot kérni a történtekért. Ekkor hívta az őrsparancsnok a helyszínre a rendőrségi rohamegységet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.