Tisztességes és független tárgyalás lefolytatására szólította fel csütörtöki strasbourgi állásfoglalásában az Európai Parlament a bolíviai hatóságokat a „terroristaperben”, amelyben a vádlottak között van a romániai magyar Tóásó Előd és a horvát Mario Tadic is.
Az EP egyúttal független vizsgálatot is sürget a szintén romániai magyar Magyarosi Árpád, az ír Michael Martin Dwyer és a horvát-magyar-bolíviai állampolgársággal rendelkező Rózsa-Flores Eduardo halála körülményeinek felderítésére. A javaslatot a jelenlévő képviselők nagy többsége támogatta.
A bolíviai igazságszolgáltatás és ezzel összefüggésben Tóásó és Tadic ügyének napirendre vételét a fideszes Gál Kinga kezdeményezte az Európai Parlamentben.
A bolíviai hatóságok Tóásót és Tadicot vádemelés nélkül tartják előzetes letartóztatásban több mint négy éve, holott a bolíviai törvények ezt legfeljebb 36 hónapig tennék lehetővé. Ráadásul úgy, hogy az előzetes letartóztatás maximális idejét már akkor növelték, visszamenőlegesen egy évről háromra, amikor ők már előzetesben voltak.
Tóásó Előd és Mario Tadic alapvető jogait állítólag mind őrizetbe vételükkor, mind az eljárás folyamán megsértették – állapította meg az EP, amely állásfoglalásában emlékeztet, hogy 2011-ben az ENSZ munkacsoportja megállapította, hogy Bolívia több ponton megsérti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, Tóásót és Tadicot parancs nélkül tartóztatták le és törvényellenesen tartják fogva.
Bolívia a szégyenpadon
A szavazást megelőző vitában a képviselők az emberi jogok és a jogállamiság elvei tiszteletben tartásának fontosságát hangsúlyozták. Gál Kinga kiemelte: az ártatlanság vélelme és a tisztességes eljáráshoz való jog a legalapvetőbb emberi jogok közé tartozik, Bolívia pedig a saját törvényeit is semmibe veszi. A fideszes politikus Tóásó és Tadic azonnali szabadlábra helyezését követelte.
Monica Macovei román EP-képviselő szerint ami az ügyben történik, az ellentétes azokkal a nemzetközi egyezményekkel, amelyekhez Bolívia is csatlakozott. Az RMDSZ EP-képviselője, a szintén néppárti Sógor Csaba arról beszélt, hogy a bolíviai eljárás se nem független, se nem pártatlan. Sógor szerint az EU nem tűrheti, ami állampolgáraival történik, miközben Bolíviának az EU az egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, és a dél-amerikai ország jelentős mennyiségű uniós segélyt is kap.
Morvai: Az EU nem tud elérni semmit
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy jó lenne, ha az EU nemcsak a magyar piacot tekintené sajátjának, hanem ki is állna a jogsértéseket elszenvedni kénytelen magyar, uniós állampolgárok mellett.
Végül arra volt kíváncsi, hogy mit tud az EU elérni, miközben Tóásó Előd emberi jogai sérülnek, a két gyermeket halálra gázoló ír Francis Ciarán Tobin továbbra sem kezdte meg büntetését, Nyíri-Kovács Patrícia pedig két éve fogságban küzd a kisfiáért Bora Borán. Majd meg is adta a választ a kérdésre: az EU szerinte nem tud elérni semmit.