Az elsőajtós felszállási rend bevezetése előtt több olvasónk is jelezte, hogy a metróba gyakran olvasójeggyel, pénztári blokkal vagy éppen céges belépőkártyával is le lehet jutni, az ellenőrök ugyanis időnként oda se bagóznak, mit tart a kezében az utas. Többen kifejezetten tesztelték az ellenőröket.
Csak idő kérdése volt, hogy ez a jelenség az elsőajtós buszokon is felüsse a fejét. Mint Flórián leveléből kiderül: az amúgy is sok mindenre figyelni kénytelen buszvezetőket könnyű kijátszani; a lejárt bérlettől a névjegykártyáig sok portéka alkalmas az utazás igénybe vételére.
Már egy ideje volt egy sejtésem, ami mostanra bizonyossá vált számomra: a buszsofőröknek fogalmuk sincs, miket mutogatunk nekik elsőajtózáskor. Elég sokat utazom ilyen járatokon, de volt már, hogy magam sem tudtam, hogy az adott járat elsőajtós, így nem készítettem elő semmit, de volt mondjuk egy színes szórólap, névjegy, valami a kezemben… a sofőr pedig bérletnek vehette, mert megköszönte.
Felszállás jegy, bérlet vagy ezeknek látszó tárgy felmutatásával
De úgy is jártam már, hogy a pénzt készítettem elő jegyre és azt nézte bérletnek, engedett volna tovább, amikor szóltam neki, hogy egy jegyet kérnék. Nem gondoltam már ekkor sem, hogy hanyag munkavégzés ez a részükről, de a múltkor fültanúja voltam két buszsofőr beszélgetésének a végállomáson, ami megvilágosított: tényleg nem látják, miket mutogatunk nekik.
Arról folyt az eszmecsere (megpróbálom visszaadni az elhangzott gondolatokat), amiről mostanában sokat olvasni az interneten is, hogy próbavásárlók hamis jeggyel ellenőrzik a munkavégzésüket. Ennek kapcsán tárgyalták ki, milyen lehetetlen helyzetbe hozták őket, hiszen a vezetőfülke üvege annyira tükröződik (a napsütés, éjszaka a belső világítás vagy a fedélzeti komputer kijelzője miatt), hogy legfeljebb a színeket látják, de néha még azt sem, annyira sötét van ott, ahol felszállnak az utasok.
Ráadásul általában annyira rövid időre és rossz szögben mutatják fel az utasok az igazolványukat, jegyüket (főként tömegben), hogy esélyük sincs megállapítani annak érvényességét, legfeljebb a szemkontaktusra hagyatkozhatnak… már akivel sikerül létesíteni. Beszéltek még arról is, hogy a vezetés során rengeteg mindenre kell figyelniük (lámpák, forgalom, utasáramlás) és hamar elfárad a szemük, már csak ezért sem képesek egy idő után ráfókuszálni a bérletekre, annyit tudnak csak ellenőrizni, hogy mutat-e valamit a felszálló avagy sem.
Az egyikük megemlítette, hogy ha egyesével el kellene olvasnia alaposan minden bérletet, akkor valószínűleg 1-2 óra elteltével csillagokat látna és nem tudna biztonságosan vezetni: nem tudna időben reagálni mondjuk egy veszélyes, de nem olyan látványos forgalmi helyzetre (például egy kivilágítatlan kerékpárosra vagy egy az úttestre kirohanó kisgyermekre).
Azt is kitárgyalták, hányféleképpen verik át a fejüket, hány alkalommal csinálnak segget a szájukból és mennyire tehetetlenek ilyen helyzetben, mennyire megalázó ez számukra.
Az elhangzottak alapján úgy gondolom, ennek az egésznek így semmi értelme. Persze a bliccelők kiszűrését magam is nagyon fontosnak tartom, de ezek szerint nem ez a megfelelő megoldás rá. Ha csak ideiglenesen is, de visszaállítanám a kalauzrendszert. Csak addig, amíg ránevelik az utasokat (már akit lehet) a tömegközlekedés jogszerű használatára.
De ha már kalauz rendszer, akkor az egyajtózás lehetne középen, mert onnan két irányba is történhetne az utasáramlás, nem lenne ekkora káosz csúcsidőben a forgalmas járatokon.
Aztán pár év múlva jó esetben úgyis lesz chipkártyás bérlet és akkor szép lassan ki lehet vezetni a kalauzrendszert, ahogy az utasok megtanulják/megszokják a használatát. Természetesen szigorú kontrollra akkor is szükség lesz, mert mindig is lesznek olyanok, akik kibújnának a fizetési kötelezettség alól.
Felszállás jegy, bérlet vagy ezeknek látszó tárgy felmutatásával
