Közélet

Elfogultságot jelentettek be az ároktői ügyben

aroktoi-banda(960x640)(1).jpg (ároktői banda, ároktői gyilkosok)
aroktoi-banda(960x640)(1).jpg (ároktői banda, ároktői gyilkosok)

A vádlottak érvelése szerint a média és a politika nagy nyomást gyakorol a hatóságokra.

Elfogultsági kifogást jelentett be a bírói tanács és az ügyész ellen több vádlott az ároktői banda ügyében folyó elsőfokú büntetőper hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Az elsőrendű vádlott hosszan beszélt arról, hogy álláspontja szerint az ügyben nem volt tisztességes a nyomozati eljárás, bizonyítékokat hamisítottak korrupt rendőrök, akik közül volt, akit meg is gyanúsítottak tucatnyi vesztegetéssel, és már ebben az ügyben is bilincsben hozták tanúskodni. R. Elemér szerint mások követték el a vádbeli cselekményeket, akiket azonban nem akarnak felelősségre vonni a hatóságok, és helyettük kell a megvádoltaknak bíróság előtt állniuk.

“A sajtóban már gyilkosnak kiáltanak ki. A média hatására el lehet ítélni egy embert?” – fakadt ki R. Elemér, majd hozzátette: “Nem érzem magam hülyének, de mégis hülyének néznek”.

Az elsőrendű vádlott szerint nem azért ment Svájcba, mert bűnös. (A házi őrizetben lévők közül ketten októberben – azt követően, hogy a perbeszédekben öt vádlottra tényleges életfogytiglant kért az ügyész – külföldre távoztak, de néhány nap múlva Svájcban sikerült őket kézre keríteniük a hatóságoknak.)

A vád szerint a hat büntetett előéletű, jobbára szoros családi kapcsolatban álló férfi 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt maszkban, éjnek idején idős emberekre az otthonukban és súlyosan bántalmazta, megkötözte őket, hogy értékeiket megszerezze. A 70-80 éves sértettek a támadások után órákig vagy akár fél napig is megkötözve feküdtek, betömött szájjal fuldokolva, esetenként bordatöréssel, mire felfedezték és kiszabadították őket.

A bűncselekmény-sorozatnak két halálos áldozata van. Az ügyész korábban a hat vádlott közül ötre nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés, számos minősített rablás, testi sértés, személyi szabadság megsértése és más súlyos bűncselekmények miatt tényleges életfogytiglant kért.

Az ároktői banda ügyében a jövő héten lezárulhat a bizonyítás, és decemberben megszülethet az elsőfokú ítélet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik