Közélet

Négy- és hatéves kislányát szúrta le az apa

A 30 éves férfi magában is kárt akart tenni.

A gyerekeket szerda hajnalban késelte meg apjuk Budapesten, a XVII. kerületben. A sérültekre a Lajosház utca egyik lakásában találtak rá. A 30 éves férfi nem sokkal 5 óra előtt támadt rá a kicsikre, többször megszúrta a mindössze 4 és 6 éves kislányokat. Az apa a történtek után magát is megvágta.

Képek a helyszínről a képre kattintva!
Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

A mentők mindhármukat kórházba vitték, a Hír24 úgy tudja, a gyerekek életveszélyes állapotban vannak, apjukat pedig súlyos sérülésekkel kezelik.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Bántani a gyereket, bűn a családban

A családon belüli bűnesetek között a gyerekek elleni erőszakos bűncselekmények száma 2011-ben 700-800 volt, az összes családon belüli bűncselekmény 13%-a. Az erőszakos esetek 50%-a az élettárs ellen irányul, harmada pedig gyerek ellen.

A nőket tízszer annyi testi testi sértés érte, mint a férfiakat, és más típusú bűnesetek kapcsán is hasonló az arány, kivéve egyet: a gyilkosságok esetében a férfiáldozatok aránya nem egytizede, hanem csaknem fele a nőkének.

Ebben a videóban egy nagyszerű ötlet segít a molesztált, de felnőttel kísért, ezért megfélemlített gyerekeknek a segítségkérésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik