Közélet

Két évet kapott három bombariadóért

rendorseg(2)(960x640).jpg (rendőség, rendőrautó, )
rendorseg(2)(960x640).jpg (rendőség, rendőrautó, )

A férfi rendre a nyíregyházi bíróságot fenyegette, hogy megússza a saját tárgyalását.

Két év börtönre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki 2011-ben három alkalommal hívta fel a rendőrséget azzal, hogy bomba van a nyíregyházi bíróság épületében. A vádlottat köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés miatt marasztalta el a bíróság – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék.

Embercsempészésért már kapott

A férfit 2011 áprilisában társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt ítélte el a Vásárosnaményi Városi Bíróság. Az ügyet másodfokon 2011 november 8-án és december 6-án tárgyalta a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyei Bíróság. A fenyegető november 8-án 8 óra 52 perckor azzal hívta a Nyíregyházi Rendőrkapitányságot, hogy valaki bombát vitt be az épületbe. Nem sokkal később – pontosan 9 óra 40 perckor – egy budapesti nyilvános fülkéből is telefonált, ezúttal a fővárosi rendőrökkel közölte, hogy tudomása szerint az említett intézmény fel fog robbanni.

A rendőrség kiürítette a Nyíregyházi Járásbíróság és a Nyíregyházi Törvényszék épületét is, ám bombát sehol sem találtak.

Harmadik alkalommal – december 5-én – a vádlott egy kemendollári nyilvános telefonról bonyolította a hívást, ezúttal a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságot értesítette a nem létező robbanószerkezetről. Állította, hogy a Nyíregyházi Bíróságon bombát helyeztek el. Mivel azt nem árulta el, hogy a „bejelentő” a bíróság melyik épületére gondolt, ezért a rendőrség ismét átfésülte mindkét épületet. A következő akció elmaradt, a nyomozók lefülelték.

Az ügyész elégedett, a fenyegető nem

A bíró kiemelte, a három bombariadó nagyfokú kényelmetlenséget okozott, az ügyfelek mellett akadályozta több száz dolgozó munkáját, emellett komoly költségekkel is járt. A vádlott az utolsó szó jogán elnézést kért mindenkitől.

A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős, mert bár a határozatot az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője enyhébb ítéletet szeretne

Ajánlott videó

Olvasói sztorik