A baleset szerda reggel 8 óra körül történt Pécsett, a Hegyalja utca és a Wass Albert út találkozásánál – írja a bama.hu. A koccanó autók egyikét Páva Zsolt vezette. A lap úgy tudja, a baleset azért történt, mert a pécsi polgármester nem adott elsőbbséget.
Az ütközésben senki sem sérült meg, és a helyszínen úgy tűnt, komolyabb kár sem keletkezett. A lap szerint a polgármester egy kölcsönautó volánjánál ült.
Marxból Wass Albert
2012. június 21-én 12:47 perckor a pécsi önkormányzat szavazott arról, hogy a korábban Marx nevét viselő út felvegye a Wass Albert nevet. A vita során felmerült Márai Sándor neve is, ám a Fidesznek a polgári író nem volt elég polgári (tán mert képes volt ilyeneket leírni naplójába: “A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a ‘nemzeti’ jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldal.”) Itt történt tehát a koccanás.
Páva Zsolt ezen a videón Orbánnal beszélgetett 2009-ben – itt hangzik el “mi valamit rendbehozunk, a szocik meg…” a folytatás lásd a videóban!