Közélet

Hét évet kapott a diákjaival fajtalankodó mohácsi rajztanár

bilincs (bilincs)
bilincs (bilincs)

Először felmentették, majd az új eljárásban két év három hónapot kapott.

Hét évre súlyosította a Pécsi Törvényszék a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár börtönbüntetését kedden. A bíróság megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Pécsi Járásbíróság határozatát, és a férfit szemérem elleni erőszak miatt marasztalta el, mellékbüntetésként a közügyek gyakorlásától hét évre, a tanári foglalkozástól örökre eltiltotta.

Új eljárás

A bíróság új eljárásban hozott döntést az ügyben. A vádlottat a mohácsi bíróság korábban felmentette a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vádja alól, de a törvényszék azt az ítéletet hatályon kívül helyezte. Érveik szerint olyan súlyosan megsértették az eljárási szabályokat, hogy azt már másodfokon sem lehet korrigálni.

Alsósokat molesztált, kiskorúakkal fajtalankodott

A tanárt 2009 februárjában fogták el és vették őrizetbe, a rendőrök azzal gyanúsították, hogy alsós diáklányokat molesztált. Később újabb diákok is vallomást tettek ellene, így végül tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal és kiskorú megrontással gyanúsították, majd vádolták meg.

A korábbi hivatalos tájékoztatásban az állt, hogy a pedagógus a rajszakkörök alatt, a tanteremben fajtalankodott a diákjaival. Mindezt úgy, hogy egyszer sem közösült velük.

A keddi ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik